Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér értékelése

Jelentősen javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér értékelése az utasok körében 2019 első félévében - derült ki a Budapest Airporttól független nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ), amelynek keretében az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat.

A mintegy 700 nemzetközi repülőtér körében elvégzett utaselégedettségi felmérés (ASQ) eredményei szerint a Budapest Airport az év első felében látványos fejlődést mutatott az utasszolgáltatások terén. A kérdőívben az utasok 36 különböző szempont alapján, 1-5-ig terjedő skálán értékelik a repülőtéri szolgáltatásokat, beleértve a terminálok tisztaságát, a légikikötő általános atmoszféráját, a vásárlási lehetőségeket, az utastájékoztatási rendszert és a terminálokon történő eligazodást. Az általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett.

A Budapest Airport több értékelési szempont esetében is elérte ezt a számot: az utasok biztonságérzete a repülőtéren, a biztonsági ellenőrzés alapossága és a repülőtéri személyzet segítőkészsége, udvariassága mind a legjobbra értékelt szempontok közé tartozik.

Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája, tehát két olyan tényező, amely nagyban hozzájárul az általános utaselégedettséghez. Szintén pozitív jel, hogy a Budapest Airporthoz írásban érkező közvetlen visszajelzések is összhangban vannak az ASQ mutatószámaival: az előző év hasonló időszakához képest 80%-kal csökkent a beérkező panaszok száma.

Visszaesést mutatott ugyanakkor a parkolási lehetőségek értékelése: a felmérésre adott válaszokból kiderül, hogy az utasok a parkolással kapcsolatos szolgáltatásokat nem tartják megfelelőnek. A Budapest Airport számára fontos ez a visszajelzés, a probléma megoldására kiemelt figyelmet fordít a vállalat.

 

 


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.