Jó célért futottak a ferihegyi verseny résztvevői

Közel 14 millió forint adomány gyűlt össze a repülőtér által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből. Az adomány egy részét, 6,6 millió forintot a Budapest Airport átdta a SUHANJ! Alapítványnak, míg a fennmaradó összegből a leukémiás betegek gyógyulását segítő brit Anthony Nolan alapítvány részesül - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Összesen 1042 sportoló látogatott el a tizedik alkalommal megrendezett repülőtéri futóversenyre, a Runway Run-ra. A különleges eseményen a versenyzők a lezárt I. futópályán állhattak rajthoz és a naplemente fényeiben futhatták le a kitűzött távot. Idén az érdeklődőknek lehetőségük volt a rajtcsomagban kapott futófelső mellett az elmúlt évek hivatalos pólóit is megvásárolni, így a nevezési díjon felül is támogathatták a kiválasztott alapítványokat. Ezekből az összegekből gyűlt össze az az összesen 13 970 000 Ft, amelyből a Budapest Airport 6 644 000 Forintot adott át a mai napon a sérült emberek sportolását támogató SUHANJ! Alapítvány képviselőinek.

A Budapest Airport immár 8 éve támogatja az alapítvány munkáját, amely az adományt egyebek mellett a sérült emberek sportolását támogató eszközökre – kézi hajtású biciklikre, futókocsikra – és az általuk üzemeltetett, a fogyatékkal élő és ép sportolók számára fenntartott integrált edzőterem, a SUHANJ! Fitness fejlesztésére fordítja.

„A Budapest Airport számára fontos az egyenlő esélyek megteremtése, ezért is támogatja immár nyolcadik éve a SUHANJ! Alapítvány munkáját – mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hozzátette: - Az alapítványhoz hasonlóan mi is hiszünk benne, hogy a közös sportolás öröme mindenkinek jár, és a Runway Run minden évben nagyszerű élmény, amikor a SUHANJ! Alapítvány sportolóival közösen állhatunk rajthoz. Nagyon örülünk, hogy idén is ilyen sokan futottunk együtt a jó célért.”



"Nagy örömünkre szolgál, hogy már több éves együttműködést tudhatunk magunk mögött a Budapest Airporttal, aminek köszönhetően több fogyatékkal élő és sérült társunkkal oszthattuk meg a mozgás örömét. A Runway Run minden évben egy fontos helyet foglal el a naptárban és a szívünkben, és nyugodtan kimondhatjuk, hogy itt képviselteti magát legnagyobb számban a SUHANJ! csapat, hiszen a pálya minősége és a verseny hangulata is mindenki számára igazán vonzó. Bízunk benne, hogy a jövőben is fennmarad a szoros kapcsolat - mondta Fenyvesi Zoltán a SUHANJ! Alapítvány kommunikációs munkatársa.

A Runway Run meghívásos futóversenyen a korábbi évekhez hasonlóan a légiközlekedési iparág, a hatóságok, illetve légitársasági és más, nemzetközi nagyvállalatok képviselői, kiemelkedő sportolók és a SUHANJ! Alapítvány versenyzői vettek részt.



Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.