Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Turizmus Évadnyitó Gálán beszélt arról, hogy a kormányzat tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest közötti közvetlen légi járatok indításáról. Hol tartanak most a tárgyalások?

Az Index.hu oldalán megjelent interjúban Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke az esetleges amerikai járatnyitásokról beszélt. Az interjúban elhangzott többek között az is, hogy az Egyesült Államok kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban.

Forgalom alapján a kilencedik, Budapest számára pedig a negyedik legnagyobb küldőpiac, míg a szálláshelyi bevételek tekintetében az első helyen áll. A Covid-járvány előtt közvetlen légi összeköttetés volt három ameriaki várossal: Philadelphiával, Chicagóval és New Yorkkal is. 


Fotó: Depositphotos

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések annak érdekében, hogy még 2025 folyamán közvetlen járatok indulhassanak több amerikai nagyvárosból. A legintenzívebb tárgyalások New York esetében zajlanak, és amint hivatalos megállapodás születik, azonnal bejelentik.

Mint írják,

„New York esetében nagyon intenzívek a tárgyalások, amint megszületik a hivatalos megállapodás, azonnal bejelentjük.”

A közvetlen járatok iránti keresletet mutatja, hogy a tavalyi Budapest Influenszer Trip idején 40%-kal több amerikai foglalt szállást Budapesten, és ez a szám még magasabb lehetett volna, ha közvetlen légijáratok elérhetők lettek volna, derült ki az interjúból.

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.