Jól indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A 2024-es rekordév után idén januárban tovább emelkedett az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; 1 293 556 utas utazott januárban a fővárosi légikikötőből, ami nem csak a tavalyi adatot haladja meg 17,5%-kal, hanem minden idők legmagasabb elsőhavi utasforgalmát jelenti. Az újabb rekord hátterében a magyarok utazási kedvének emelkedése mellett Magyarország, mint úti cél népszerűsége áll. A Budapestről indulók körében ebben a hónapban London, Isztambul és Párizs voltak a legnépszerűbb desztinációk.

A repülőtéren kezelt áru mennyisége is jelentős emelkedést mutat; a 2025 januárjában kezelt 28 646 tonna 58,5%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában mért adat.

Csak február elejéig hat új járat indulását jelentette be a Budapest Airport

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport diverzifikációra épülő járatfejlesztési stratégiával támogatja a repülőtér folyamatos utasszám-növekedését. A stratégia célja a járathálózat sűrítése, mind új célállomások bevonzásával, mind pedig a meglévő úti célokra repülő légitársaságok számának bővítésével, lehetővé téve az utasoknak, hogy a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást vehessék igénybe a kiválasztott útvonalon.

Az évindítás óta a Budapest Airport hat új járat indulását jelentette be, új és meglévő úti célokra egyaránt.

Bővül az elérhető járatok száma az Egyesült Királyság és Magyarország között; októberben a Jet2.com új, East Midlandsbe és Newcastle-be közlekedő járatai elsősorban a beutazó turizmust támogatják, lehetőséget biztosítva az angol turistáknak Magyarország felfedezésére.

Ezekkel együtt a Jet2.com már hat célállomásra biztosít járatot Budapest és az Egyesült Királyság között az idei télen.

Az easyJet is színesíti kínálatát; 2025-ös téli menetrendben két gyönyörű francia városba, Bordeaux-ba és Nantes-ba kínál kedvező árú, közvetlen légi összeköttetést az utasoknak, tovább erősítve Budapest közvetlen légi elérését a francia vidéki városokkal.


Fotó: Budapest Airport

Januárban jelentette be a Budapest Airport a Jazeera Airways június elején induló kuvaitvárosi járatát, amely elsősorban a beutazó turizmust erősíti, a csatlakozási lehetőségek révén fellendítve a magyarországi turizmust, de azok számára is kedvező, akik szívesen felfedeznék Indiát és a dél-ázsiai régiót. Kuvait a hetedik közel-keleti desztináció, amely közvetlen járattal érhető el Budapestről Abu Dhabi, Dubaj, Izrael, Jordánia, Katar és Szaúd-Arábia mellett. 

A Jazeera Airways után február elején ismét teljesen új légitársaság csatlakozott a budapesti menetrendhez: a SCAT Airlines májustól hetente kétszer közlekedő járatot indít Budapest és a kazahsztáni Simkent között, közvetlen hozzáférést biztosítva a kazah utazók számára Kazahsztán egyik legfontosabb gazdasági és kulturális központjából.

Ezzel párhuzamosan a Budapest Airport tárgyalásokat folytat hosszú távú járatok indításáról, elsősorban az Egyesült Államok, valamint Kanada és Budapest között, de folyamatos az egyeztetés délkelet-ázsiai célállomásokkal kapcsolatban is.

Megújul a 2. Terminálhoz vezető híd és a közúti előtér – forgalmi változások

A Budapest Airport repülőtér-fejlesztési sorozatának következő állomásaként megújul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető híd, valamint az épület előtti, ki-és beszállásra használt terület (curbside)

2025. február 20-tól a repülőtér indulási (felső) szintjére az utasok nem hajthatnak fel autóval, az érkezési (alsó) szinten pedig csökken a ki- és beszállásra használt terület. A Budapest Airport az autóval érkező utasok számára a zöld táblákkal jelölt Terminál Parkoló és a lila táblákkal jelölt City Break Parkoló használatát javasolja, amelyeket a közúti előtérhez hasonlóan, napi két alkalommal 5 percig díjmentesen vehetnek igénybe.


Fotó: Budapest Airport

A tervek szerint 2025 júniusáig a 100E busz a lezárt felső szint helyett az érkezési szint külső ívére érkezik, a belváros felé változatlan helyéről, az érkezési szint belső ívéről indul. A 200E busz a felújítás ideje alatt a megszokott megállóban áll meg. A nem a BKK által üzemeltett buszok az indulási szintre nem hajthatnak fel, ehelyett a Busz Terminált vehetik igénybe.

A mozgáskorlátozott kártyával rendelkező, csökkent mozgásképességű utasok számára a felújítás ideje alatt a Budapest Airport az érkező (alsó) szinten biztosít parkolási lehetőséget. A 2. Terminálon belül kialakított, tágas liftek zavartalanul működnek, és a Budapest Airport ez idő alatt is külön segítséget nyújt speciális igényű utasai számára. 

A forgalmi rend változás miatt a repülőtér-üzemeltető arra kéri az utasokat, hogy nagyobb körültekintéssel, a megváltozott útjelző tábláknak megfelelően közelítsék meg a repülőteret, és járatuk indulása előtt 2,5 órával érkezzenek meg. A repülőtér-üzemeltető a munkavégzés ideje alatt az utasok megértését és türelmét kéri.

A felújítás a tervek szerint június végére befejeződik.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.