Kártérítést követelnek a légitársaságok

A légitársaságok kompenzációt várnak a kormányoktól a majdnem egyhetes légtérzár okozta veszteségeikért, amely a második világháború óta nem látott mértékben tette lehetetlenné tevékenységüket - jelentette a BBC.

Tegnapra a légi forgalom közel száz százaléka helyreállt Európa légterében, ám néhány svéd és norvég repülőteret újra le kellett zárni, mert a vulkáni hamufelhő váratlanul északnak fordult. A repülési tiltás érintette a finn és a skót légtér egy részét is. Giovanni Bisignani, a világ légitársaságainak szövetsége (IATA) elnöke elviselhetetlennek nevezte a légtérzár okozta károkat: az ágazat, amely tavaly 9,4 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a válság miatt, az idén pedig további 2,8 milliárd dollár hiánnyal számol, nem tudja kezelni azt az újabb 1,7 milliárd dollár veszteséget, amit a forgalom korlátozása okozott.

Bisignani a kormányok rossz döntéseit okolja az ötnapos káoszért, tudományos kutatók szerint azonban a hatóságoknak nemigen volt más lehetőségük, mint a repülések leállítása, ugyanis mivel nem sokat tudunk a hét elejihez hasonló vulkáni hamufelhők hatásairól, ezért jobb az óvatosság.

Az IATA szerint a veszteséget nem a cégek rossz gazdálkodása okozta, ezért nem várható el tőlük, hogy kigazdálkodják annak fedezetét. Michael O'Leary, a Ryanair, Európa legnagyobb diszkont-légitársasága vezérigazgatója perekkel fenyegetőzik azért, mert az uniós előírásoknak megfelelően el kellett szállásolniuk a reptereken ragadt utasaikat. Cége kész visszafizetni az egyébként filléres jegyárakat, de a több ezer dolláros kiadás megtérítéséért perre mehetnek a Ryanair székhelyének helyet adó Írország légügyi hatóságaival. (MTI)


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.