Olcsóbb lesz a sör a Forma 1-en, és egyéb kedvezmények

Több intézmény és vállalat sikeres együttműködésének köszönhetően a szervezők rendkívül kedvezményes utazási és belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjra - számolt be kedden az MTI.

A jelentős kedvezmény a 29-i nagydíj napjára érvényes, csak állóhelyre. Az Ostermann Forma 1 Kft., a MÁV-Start, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összefogásának eredményeképpen a 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel július 29-én az ország legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a Magyar GP. A belépővel ingyenesen lehet majd közlekedni a MÁV, a Volán és a BKK járatain és az Árpád-híd - Mogyoród különjáraton.

Söröm az öröm

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnöke elmondta, hogy az eddigi tapasztalatai szerint a magyarországi verseny nyereséges. "Összességében sokkal többet hoz a konyhára, mint amennyit elvisz" - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy korábban nagyon magas árakkal dolgoztak a vendéglátósok a Hungaroringen, de mostanra változott a helyzet. "Szabályoztuk az árakat, egy sör hatszáz forintba kerül majd" - tette hozzá.

A Forma 1-re érkezők száma az elmúlt években változott, de tény, hogy a költséges szórakozást eddig zömében a külföldiek  fizették meg. Arányuk 2009-ben 80% volt. A válság évének kikiáltott 2009-ben a Forma 1 négy napja alatt 184 ezren látogattak ki a pályára, míg 2011-ben már 200 ezren. Ezzel együtt a szállodák Forma 1 alatti teljesítménye gyengült ugyanebben az évben. Ha nem is sokkal, de jelezve, hogy vagy más módon, vagy meg sem száll a külföldiek egy része. Az idei évre vonatkozóan szállodaipari körökből megtudtuk, biztatóan alakulnak az idei számok, de konkrét számokról még nehéz beszélni, mert korábbi évekkel ellentétben ma már nem mindenhol foglalják le a szállást hónapokkal, ne adj Isten, egy évvel korábban. A '90-es években nem volt ritka, hogy akár a főváros 50 kilométeres körzetében sem volt már szabad szoba.

Forrás: MTI/TurizmusOnline


Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.