Készül a LOT légitársaság mentőterve

A nagy veszteséget felhalmozó LOT lengyel nemzeti légitársaság március közepén mutatja be azt a tervet, amelytől a csőd elkerülését várja, írja a hirado.hu.

A mentőprogramról a LOT szóvivője elmondta, hogy a légitársaság 2 ezer dolgozójának egy részét elbocsátják, és jelentősen csökkentik a járatok számát.

A LOT 157,1 millió zloty (50,5 millió dollár) nettó veszteséggel zárta a tavalyi évet, a 2011. évi 145,7 milliós hiány után. A társaságot egy decemberben folyósított 127 millió dolláros állami hitel tartja talpon. Donald Tusk miniszterelnök nemrég azt mondta, hogy a kormány meg akarja menteni a LOT-ot, "de nem minden áron".

Rontja a LOT helyzetét, hogy földre kényszerült a légitársaság két Dreamliner utasszállítója. A Boeing cég repülőgépein másutt tapasztalt üzemzavar miatt a Dreamlinerek egyelőre nem repülhetnek.

A LOT az európai légitársaságok közül először állított forgalomba Dreamlinert. A gépek kiesése január közepe óta 8 millió zloty (2,5 millió dollár) kárt okozott az amúgy is veszteséges légitársaságnak, mert meg kell hosszabbítania néhány meglévő B 767-es és B 777-es bérletét.

A LOT az állami tulajdonban lévő varsói repülőtér legnagyobb ügyfele és a szintén az állam irányítása alatt álló finomítók által előállított kerozin nagy vásárlója.

A LOT mintegy 66 százaléka az államé, további közel 25 százaléka azoknak a cégeknek a tulajdonában van, amelyek a LOT átalakításán dolgoznak. A fennmaradó valamivel kevesebb mint 7 százalék LOT-részesedés a munkavállalók kezében van.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.