Kevesebb, mint három óra alatt Budapestről Belgrádba

Jövőre kezdik meg a Belgrád-Budapest vasútvonal szerbiai szakaszának felújítását, a korszerűsítés befejezését követően a két főváros közötti nyolc órás menetidő 2,5-3 órára rövidül - hangzott el szerdán Újvidéken a magyar-szerb-kínai projekt bemutatóján.

Szerdán a szerb miniszterelnök, a közlekedésügyi miniszter, a kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság (NFRB) elnöke, valamint Kína és Magyarország belgrádi nagykövete Belgrádtól Újvidékig utaztak vonattal, hogy ismertessék a projekt kivitelezésének alakulását. Ez az út egyelőre körülbelül két órát vesz igénybe, a tervezett 2018-as befejezés után viszont a menetidő egy óra alá csökken.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő az út végén kiemelte, hogy a vasút felújításával még jobbá válik a szerb és a magyar nép, a két ország, Szerbia és Nyugat-Európa, valamint Magyarország, illetve Dél- és Kelet-Európa összeköttetése. Kiemelte, hogy a korszerűsítés után a vonatok a két főváros között lakott területen óránként 120 kilométeres, szabad pályán pedig 180 kilométeres sebességgel is tudnak közlekedni.

A vasútvonal szerbiai szakasza 184 kilométer, magyarországi szakasza pedig 166 kilométer hosszú. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani.

A projekt egyedülálló, mert Kína, egy EU-tagország és egy nem EU-tag együttesen vesznek részt benne.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.