Kevesebb repülés, kevesebb szén-dioxid

A légi járatok számának csökkenésével szinte megegyezően mérséklődött az európai légtérben a légi járatok szén-dioxid-kibocsátása 2020-ban, de az egyes országokban nagyok a különbségek - hozta nyilvánosságra az európai légiforgalmi szolgálat, az Eurocontrol.

Közölték: a légiforgalom szén-dioxid-kibocsátása tavaly Európában 56,9 százalékkal csökkent a 2019-es szinthez képest, a járatok száma pedig 54,5 százalékkal mérséklődött. A szervezet ugyanakkor megjegyzi, hogy jelentős eltérések voltak az országonkénti kibocsátás-csökkenésben, úgy, hogy a repülés összes szén-dioxid-kibocsátását az indulási országhoz számítják. A legtöbb ország az 50-70 százalékos kibocsátás-csökkenési tartományba esett, az eltéréseket a flotta felépítésével, a repülőgépek korával, a repülési távolsággal, illetve a koronavírus-járvány általi járatcsökkenéssel magyarázza az Eurocontrol.

Az egyes országokat tekintve az áruszállítás erősödése miatt a legalacsonyabb mértékben, 13 százalékkal Luxemburgban csökkent a kibocsátás, ezt követte Belgium, mintegy 30 százalékkal, miután a Belgiumból induló teherjáratok aránya 11 százalékról 25 százalékra nőtt. A legnagyobb - 70 százalékos vagy annál nagyobb - szén-dioxid-kibocsátási csökkenés Horvátországban, Csehországban, Izlandon, Montenegróban, Szlovákiában és Szlovéniában volt; Magyarországon 62 százalékot ért el.

A pandémiát megelőzően, 2019-ben az Eurocontrol által követett járatok mintegy 85 százaléka kereskedelmi utasszállító volt, a maradékot az áruszállítás, az üzleti repülés és a menetrend nélküli járatok tették ki. A szervezet szén-dioxid-kibocsátási adatai nem terjednek ki Ukrajnára, Oroszországra és Fehéroroszországra, utóbbi kettő nem tagja az Eurocontrolnak.

Forrás: MTI


Környezetszennyező privátrepülések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepülések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.
Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.