Kik szeretik a legjobban Budapestet?

Budapest Európa egyik legszebb, legizgalmasabb fővárosa. Bizonyíték erre az évi több millió turista, akik a világ minden pontjáról látogatnak hozzánk. De mégis, mely országokból érkezik a legtöbb repülőjegy foglalás Budapestre, melyik korosztály számára a legvonzóbb úti cél, egyedül, vagy párban érkeznek-e, mennyi időt maradnak és az év mely időszaka a legsűrűbb? A cseh székhelyű utazási technológiai vállalat, a Kiwi.com az elmúlt 3 évet összehasonlító adatai* megmutatják - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Oroszország mindig vezet, de idén kevesebb az amerikai
Oroszország minden vizsgált évben a lista első helyén végzett, azaz innen érkezik a legtöbb Budapestre irányuló foglalás. Németország és Franciaország is rendre az elsők között található, az azonban érdekes, hogy míg 2019-ben az USÁ-ból érkező foglalások száma a top3-ban volt, addig idén az első 10-be sem került bele. „Bár az amerikaiaknak nem tilos Európába utazni, sok országban számos megszorítás van érvényben a turisztikai céllal utazók számára a teljes tilalomtól a nem oltott utasok belépésének korlátozásáig. Ez okozhatja az USA-ból érkező foglalások csökkenését” – jegyezte meg Eliška Dočkalová, a Kiwi.com customer experience igazgatója.

Direkt vagy átszállással?
A Kiwi.com egyedi járatkombinációs algoritmusa képes összekötni azokat a hagyományos és fapados légitársaságokat, amelyek általában nem működnek együtt. A repülőjáratokat, vonatokat és buszokat egyesítve olyan egyedi útvonalakat hoznak létre, amelyeket más keresőmotorok nem találnak. Ez az eszköz azt is mutatja, hogy a Budapestre érkezők 60 százaléka több légitársaságot és járatot kombinálnak és így jutnak el hozzánk, mindössze 40 százalék utazik közvetlen járattal.



A fiatalabbak kedvet kaptak, az idősebbek elmaradnak
Az utazók közel fele minden évben a 25-39 éves korosztályból kerül ki, de nagyon érdekes, hogy a legfiatalabb korosztály (18-24) aránya az utóbbi időben erőteljesen nőtt, míg – valószínűleg a pandémia miatt – az idősebb utazók idén jóval kisebb arányban érkeztek, mint 2019-ben. A pandémia előtti időszakban a 40 évesnél idősebb utazók aránya közel 40% volt, mára ez 25%-ra csökkent, a legfiatalabbak aránya pedig 11%-ról 25-re nőtt.


Ami nem változik
A foglalások kb. 60%-át minden évben a férfiak végzik. Az utazók valamivel több, mint fele egyedül utazik, kb. egyharmaduk párosan. Az itt töltött napok számában sem látszik nagy elmozdulás, átlagosan valamivel több, mint 3 napot töltenek hazánkban az ide utazók.
Az év legsűrűbb időszakai a Budapestre irányuló foglalások tekintetében minden évben a szeptember és az október eleje a társaság adatai alapján. Tudjuk, hogy az ősz jól áll Budapestnek, ez az idén szeptemberi foglalásokon is jól látszik, a 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva közel 50%-os emelkedést láthatunk - áll a cég közleményében.


Csökkenő árak
Az átlagos repülőjegy árak változása jelentős: míg 2019-ben egy Budapestre utazó átlagosan 230 EUR-t fizetett egy jegyért, addig idén a 141 EUR-s átalagár a jellemző.

*2018. december 31 – 2021. szeptember 30-ig tartó időszak




Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.