Kiosztották a kerékpárosbarát település és munkahely díjakat

Átadták a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait; a települések közül idén Győr, a munkahelyek kategóriában a kiskunhalasi Halasi Média lett az abszolút győztes. Az első alkalommal kiosztott közönségdíjat mindkét kategóriában Jánoshida vehette át pénteken Vácon.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kerékpárosbarát címet ebben évben 55 önkormányzat és 67 munkahely nyerte el. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet (összességében 62 település és 72 munkahely pályázott).
Az államtitkár felidézte, idén kilencedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők az NFM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, melynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést – fogalmazott.
Tasó László kiemelte, hogy ha a munkahelyi vezetők és az önkormányzati tisztviselők jó példát mutatnak, akkor ezzel népszerűsítik a programot. Hozzátette, hogy ugyanakkor a feltételeket is kell teremteni. Elmondta: jelenleg 28 helyen zajlik kerékpárút-építés, 50 van előkészítés alatt és közülük mintegy 20 még ebben az évben forrásokhoz jut. Az államtitkár jelezte, 2020-ig 50 milliárd forintot kívánnak útépítésre fordítani.

A települések között az idén élen végző Győrt képviselő Polgári István önkormányzati csoportvezető arról számolt be, hogy már zajlik a város újabb jelentős kerékpáros fejlesztése: megkezdődött a „Győr Bike”, azaz az uniós támogatással megvalósuló közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezése, és a befejezés idén őszre várható. Király Gábor, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. programszervezője egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazán sikeres megvalósításhoz szükség van arra, hogy a munkahelyi vezető is támogatója legyen az ügynek, valamint elengedhetetlen a „tett, a kapcsolat, az összefogás és a barátság” a sikeres klubmozgalommá váláshoz.

Idén először közönségdíjakat is átadtak: az újonnan bevezetett elismerésre online felületen keresztül vagy egy applikáció segítségével bárki nevezhette települését vagy munkahelyét, és szavazhatott is rájuk. A közönségszavazáson 24 településre több mint 11 ezer, 14 munkahelyre pedig több mint 45 ezer szavazat érkezett, az online kampány és a közösségi oldal közel 300 ezer embert ért el. A közönségdíjat idén mindkét kategóriában Jánoshida, illetve a település Szent Norbert Idősek Klubja nyerte el. A díjátadó ünnepségnek otthont adó Vác tavaly megnyerte a rangos elismerést, és idén is birtokosa lett a kerékpárosbarát település címnek.

Forrás: Turizmus Online-Napi Turizmus/MTI


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.