Közel egymillió forintba fájt a bliccelés

Rekordösszegű helyszíni és utólagos pótdíjbevételek érkeznek tavaly óta a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK), ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a pótdíjazások száma - közölte a társaság.

A közleményben felidézték: a BKK tavaly döntötte el, hogy szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, és hatékonyabbá teszi a bliccelések miatti pótdíjtartozások behajtását.

A szigorúbb követeléskezelés hatására az elmúlt évben csaknem 40 ezer, az idén újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint csaknem 12 ezer végrehajtási eljárást indított a cég azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül utaztak a közösségi közlekedés járművein - írták.

Közölték: a BKK összeállította az elmúlt fél év legnagyobb pótdíjbefizetéseinek tízes listáját, amelyen a legnagyobb összeg több mint 920 ezer forint, de a következő három befizetés is magasabb 400 ezer forintnál. Kitértek arra is, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 20 százalékkal kevesebb alkalommal töltöttek ki sárga csekket a BKK ellenőrei a bliccelőknek.

Ha a BKK jegyellenőrei pótdíjaznak valakit, annak a helyszínen vagy két munkanapon belül a kijelölt ügyfélszolgálatokon 8 ezer forintot, azt követően 30 napon belül 16 ezer forintot kell befizetnie. Aki 30 nap után rendezi tartozását, annak már 32500 forintot kell fizetnie. Ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, öt munkanapon belül bemutathatja, kétezer forintos kezelési költség mellett - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.