A munkavállalók a 2009-es büdzsében előirányzott privatizációs tervek, adó- és egyéb módosítások ellen tiltakoznak. A görögországi sztrájk miatt a Malév keddi menetrendszerinti járata Budapestről 11.50 helyett 14.10-kor indul Athénba, és a visszaúton is hasonló, több mint 2 órás késéssel kell számolni. Athénból ezért 18.50-kor indul vissza a Malév budapesti járata. Ezt a járatpárt a Malév a Finnair finn légitársasággal együtt üzemelteti. (Világgazdság)
Közlekedési káosz Athénban
Leáll Athénban a légi és tömegközlekedés, továbbá zárva tartanak a bankok és az iskolák a szakszervezetek által meghirdetett 24 órás sztrájk miatt kedden.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.