Közösségi közlekedés mobiljegy Budapesten

Egy hónapon belül elindulhat Budapesten a közösségi közlekedés mobiljegy kísérleti programja, a főváros és a kormány megállapodása értelmében - mondta Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár kedden Budapesten a Mobilfizetési szimpóziumon.

A modern közösségi közlekedés egyik legfontosabb eleme a készpénzmentes jegy és bérletvásárlás, az elektronizált jegy, ezt fogja a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. támogatni - tette hozzá az államtitkár, majd felidézte: tavaly júniusban indította el a Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt. a Budakeszi Vadasparkban a mobilfizetéssel vásárolható belépőjegy-szolgáltatást, ezzel a készpénzkímélő megoldással már a kecskeméti és a debreceni létesítményekben is sorban állás nélkül lehet belépőt váltani. A tájékoztatás szerint sem a közösségi közlekedési mobil jegy, sem az állatkerti-vadasparki digitalizált belépőjegyek nem terhelik a lakosságot plusz költségekkel, azaz a hagyományos jegyáron vehetők igénybe.

"A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az elmúlt években az egyszerű elektronikus fizetési megoldást kínáló állami társaságból olyan digitális pénzügyi közművet üzemeltető és fejlesztő vállalattá vált, ami a nemzeti vagyonkezelésért felelős miniszter támogatásával közös nemzetgazdasági céljainkat tudja támogatni" - fogalmazott az államtitkár.

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója azt mondta: jó úton halad a közszolgáltatások digitalizálása Magyarországon, a hat éve alapított NM Zrt. meghatározó szereplője a mobilfizetéseknek. Az öt éves mobilfizetési rendszerben még az autópálya-matrica és a parkolás van túlsúlyban, azon dolgoznak, hogy még több szolgáltatást nyújtsanak a piacnak, az ügyfeleknek. A rendszerben 137 millió tranzakciót bonyolítottak, 2,6 millió felhasználója van, akik 27 viszonteladó vállalkozás szolgáltatásait érhetik el. Közöttük bankok, mobil operátorok, és kisebb magyar kkv-k is vannak. A vezérigazgató közölte: 95 szolgáltatót integráltak a rendszerbe, 81-et jogszabályi kijelölés alapján, és 14-en pedig üzleti alapon csatlakoztak.

Veres Mihály szerint digitalizálni kell az állami szolgáltatásokat. A digitális gazdaság átláthatóságot nyújt, hozzájárul a gazdaság fehéredéséhez. A digitális gazdaság az NM Zrt.-nek a készpénzmentes gazdaságot jelenti - mondta. A felhő alapú infrastruktúra biztosítja a szolgáltatók integrációját, a fogyasztóknak pedig szabad választást tesz lehetővé a komplex, nyílt viszonteladói platform - mondta.

Veres Mihály szerint a hagyományos készpénzes fizetési csatornáknál olcsóbbnak kell lennie az elektronikus termékeknek, ehhez a Zrt. jelentősen hozzá tud majd járulni. 

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 4. alkalommal rendezi meg a Mobilfizetési Szimpóziumot május 21-22.között.

Forrás: MTI


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.