Közösségi töltőhálózatot építenek ki Budapesten

Közösségi költőhálózatot épít ki Budapesten egy magáncég, a Powershare-t elektromos rollerek, biciklik és motorok töltésére lehet használni.

A Servo Movement lapunkhoz eljuttatott közlése szerint ma már minden huszadik fővárosi háztartásban van elektromos meghajtású bicikli, roller vagy robogó. A nemzetközi tendenciák ezzel összecsengve azt mutatják, hogy ezeknek a személyi e-járműveknek a piaca sokkal gyorsabban fejlődik, mint például az elektromos autóké.

A fejlődés ütemének azonban gátat szab a töltési lehetőségek hiánya. Miközben sok szó esik az elektromos autók esetében a töltőhálózat fejlesztéséről, a mikromobilitási eszközökre ennél sokkal kevesebb figyelem jut.

Erre ad megoldást a Powershare, amelyet elsősorban kültéri használatra szánnak, falra vagy állványra rögzíthető, vandálbiztos, vízálló, és nem nagyobb, mint egy postaláda. A töltséhez szkséges időegységeket előre vásárolhatják meg a felhasználók, a töltést pedig mobiltelefonnal, a Powershare készüléken látható QR-kód beolvasásával indíthatják.

A Servo Movement számításai szerint a működtetőnek már 1-2 éven belül megtérülhet a Powershare készülék ára, ráadásul a kiépítés nem engedélyköteles és bármely villanyszerelő megoldja a kiépítést.

A Powershare Pontok már telepítés alatt vannak Budapest több pontján, de a végleges hálózatot a felhasználók igényeire hivatkozva szeretnék kialakítani. Ennek érdekében interkatív térképet hoztak létre, amelyen a felhazsnálók jelezhetik, hol szeretnék tölteni eszközüket.

Forrás: Turizmus Online


Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.
Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.