Közvetlen járat az ukrajnai Zaporizzsjába

2020 novemberétől legújabb járata a Wizz Air Budapestről az ukrajnai Zaporizzsja városába tart majd. Zaporizzsja lesz a Wizz Air hálózatának 152. célállomása, Ukrajnában pedig az ötödik város, ahová közvetlenül el lehet jutni Budapestről. A Wizz Air egyben az első diszkont légitársaságként jelenik meg a városban.

A kelet-ukrajnai Zaporizzsja városából kiindulva egyaránt könnyen elérhető a szomszédos, milliós lakosságú metropolisz, Dnyipropetrovszk és az Azovi-tenger üdülőhelyei. Zaporizzsja legfőbb látnivalója a Dnyeper folyón található legnagyobb sziget, a Horticja, ahol a város kozák múltját megidéző parasztházak és erődítmények között tölthetnek el egy kellemes délutánt a látogatók.

A Wizz Air a járatnyitással tovább erősíti elkötelezettségét Kelet-Európa felé, Ukrajna egyik fontos ipari központja pedig nemcsak a szabadidős, hanem az üzleti utazások fontos célpontja is lehet a jövőben. Az új járaton már 2020-ban csaknem 8 ezren utazhatnak, éves kapacitása pedig 50 ezer utas lesz a két város között.

Jövőre Brüsszel nemzetközi repülőtere, Harkiv és Lviv után Zaporizzsja a Wizz Air negyedik új úti célja, amely közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból. A Budapest és Zaporizzsja között közlekedő járatot a Wizz Air korszerű Airbus A321neo repülőgéppel teljesíti.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.