Közvetlen járat Kambodzsából Indiába

Megállapodás született arról, hogy a világjárványt követően beindítják a két ország között a légi összeköttetést.

Thong Khon,  a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztere tárgyalásokat folytatott India újonnan kinevezett nagykövetnőjével, Devyani Uttam Khobragade-del. Megállapodtak a két ország közötti közvetlen légi összeköttetés beindításáról a COVID utáni időszakban.

A két ország közötti, hosszú időre visszanyúló kulturális és vallási kapcsolatoknak köszönhetően a koronavírus járványt megelőző  időszakban egyre nőtt az Indiába látogató vallási turisták száma. Kérték az indiai kormányt, hogy vallási turizmussal foglalkozó csomagok növelésével tegyék lehetővé, hogy még több kambodzsai látogathasson Indiába.

Az indai fiatalok körében is óriási az érdeklődés Kambodzsa iránt,  főként Angkort és az ősi khmer templom együtteseket látogatják.

A közvetlen járat beindítását egy 2002-ben aláirt légügyi egyezmény alapján a múlt évre tervezték, de a pandémia megjelenése miatt miatt az időpont tolódott. Jelenleg csak átszállással lehet Indiáiba eljutni Szingapúr, Dél-Korea, Malajzia vagy Dubai érintésével. Így az utazás a legjobb esetben is  legalább 6 órát vesz  igénybe.

2020-ban 12.869 indiai látogatott Kambodzsába ami 80,2 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest amikor a látogatók száma elérte a 65,077 főt, mondta el a hírrel kapcsolatban Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi képviselője.

Forrás: turizmusonline.hu


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.