Közvetlen nyári vonatösszeköttetés a Császárváros és a Balaton között

A Balaton déli partja után az elmúlt hétvégétől immár az északi part is elérhető közvetlenül vonattal Bécsből.

Az osztrák főváros déli pályaudvaráról a nyár végéig minden nap reggel 7:45 kor fut ki az a szerelvény, amely Szombathelyen keresztül, Sárvár és Tapolca érintésével érkezik meg a magyar tenger északi partjára: Badacsony (12:43), Balatonfüred (13:22) és Balatonalmádi (13:38) állomásokra. Oda-vissza útra 30 euróba kerül egy menetjegy, amely 15 napig érvényes, így segítségével többhetes nyaralás is tervezhető.

A Magyar Turizmus Zrt. bécsi külképviselete számos fórumon népszerűsíti az új vonatjáratokat: az ÖBB-vel közös ajánlati prospektus készült el a nyár elejére, az elmúlt hetekben a vonatokon több 10 ezer példányban terjesztett eurocity és a BAHNmax magazinokban 3 oldalas, programajánlóval összekötött ismertető jelent meg, s figyelemfelkeltő hirdetés jeleneik meg a véleményformálók által olvasott 65 ezres példányszámú újságban is. Ezenkívül az ORF Radio Wien több közeljövőben adásba kerülő műsorában színes tudosítások és interjúk keretében számol majd be az új lehetőségről. Kovács Balázsnak, az MT Zrt. bécsi külképviselőjének előrejelzése alapján a császárvárosból induló balatoni járatok a kezdeti időszakban legalább 2000 pótlólagos osztrák vendégéjszakát jelentenek a főszezonban a régiónak. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs)


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.