Kun-Mediátor-ügy: zárolják Marcsika vagyonát?

Zár alá vételt rendelt el az ismeretlen helyen tartózkodó D. S. gyanúsított és az általa képviselt K.M. Kft. eddig fellelt vagyonára, valamint a gyanúsított egy hozzátartozójának ingatlanára a nyomozási bíró kedden. A végzés nem jogerős - közölte a Szolnoki Törvényszék sajtócsoportja szerdán.

A bíróság honlapján olvasható közlemény szerint a zár alá vételt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség többször, legutóbb márciusban kiegészített indítványára rendelte el a bíróság. A gyanúsított - D. Sándorné - eddig fellelt vagyonára elrendelt zár alá vételt a károsultak kártérítési igényeinek biztosítására rendelték el. A bíróság álláspontja szerint ugyanis a bűncselekmény jellegéből, az elkövetés körülményeiből, a kiemelkedően magas elkövetési értékből, valamint a gyanúsított magatartásából arra lehet következtetni, hogy meghiúsítaná a kártérítést. A D. Sándorné által képviselt K.M. Kft. vagyona és a gyanúsított egy hozzátartozójának ingatlana azért kerül zár alá, mert a bűncselekményből származó haszon egy része valószínűleg a kft.-hez és a rokonhoz került - derül ki a közleményből.

Dobrossy István, a károsultak egy részét képviselő ügyvéd az MTI-nek korábban elmondta: azon dolgozik, hogy a Kun-Mediátor Kft. március 26-ai cégnyilvántartásból történő törlése után felszámolási eljárássá alakuljon át a törlés. A Kun-Mediátor felszámolási eljárása alatt lehetne ugyanis tisztázni, hogy a rendőrségi információk szerinti lefoglalt vagyonból a hitelezői igényeket milyen módon és arányban lehet kielégíteni. A rendőrség tavaly április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.

Korábban arról írtunk, hogy az ügynek legalább nyolcszáz károsultrja lehet és több mint 15 milliárd forintos a kárérték. 

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.