Serényen készül a MÁV a húsvéti hétvégére

A tavaszi szünetre való tekintettel már nagycsütörtök délutánjától megerősített járatokkal, tartalék járművekkel és több személyzettel készül a húsvéti csúcsforgalomra a MÁV-csoport – közölte a társaság kedden.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ahogy közleményükben írták, minden erőforrásukat bevetik, hogy valamennyi utas zökkenőmentesen, kényelmesen eljusson szeretteihez, vagy épp tervezett kirándulására, pihenésére. Az Országos Haváriaközpont is megerősített ügyelettel működik majd az esetleges rendkívüli helyzetek kezelésére.

A vonatok április 2-án (csütörtökön) pénteki, 3-án (nagypénteken) szombati, 4-én és 5-én (szombaton és vasárnap) ünnepnapi, 6-án (húsvéthétfőn) vasárnapi, 7-től (keddtől) pedig ismét munkanapi menetrend szerint közlekednek.

A távolsági forgalomban erősítik az InterRégió és InterCity vonatokat,

ezzel többlet kapacitást biztosítva Békéscsaba, Debrecen, Dombóvár, Eger, Gyoma, Gyöngyös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kaposvár, Mezőtúr, Miskolc, Nyíregyháza, Sárbogárd, Szeged, Szolnok, Pécs, Püspökladány és Záhony térségébe.

A közlemény szerint csütörtökön délután a megszokott járatok mellett mentesítő vonatot is indítanak Budapestről Pécsre, a 16:05-kor és 18:05-kor. A Kelenföldről 16:52-kor Kaposváron át Gyékényesre induló Somogy InterCityt (IC 826) közvetlen kocsikkal egészítik ki, az így már Somogy-Zengő InterCityként közlekedő vonatot Dombóváron szétkapcsolják, a közvetlen pécsi rész Zengő IC-ként halad tovább, és 20:07-kor érkezik Pécsre.


Fotó: MÁV-csoport Facebook oldala

A Balaton északi partján, Balatonfüredig dupla FLIRT vonat közlekedik majd, erősítik a Déli pályaudvar és Tapolca között közlekedő vonatokat, többlet ülő- és kerékpárkapacitással, ugyanúgy, ahogy a Balaton déli partjára induló személy- és InterCity-vonatokat is.

Az autóbuszokra érvényes közlekedési rend is változik a húsvéti hosszú hétvégén és az azt megelőző napokban, és a HÉV-vonalakon is ünnepi menetrend lesz érvényben:

Április 1-jén (szerdán) munkanapi/hét utolsó tanítási napi, 2-án (csütörtökön) utolsó tanítási szünetes munkanapi, 3-án (nagypénteken) munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben. 4-én (szombaton) szabadnapi, 5-én (húsvétvasárnap) és 6-án (húsvéthétfőn) munkaszüneti napi rend szerint közlekednek a járatok. A H8-as és H9-es vonalakon (gödöllői HÉV) karbantartás miatt a vonatok indulási időpontjai módosulnak, de a hétvégi menetrenddel megegyező kapacitással közlekednek.

 


Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért

Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért 

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata

Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.