Leállította budapesti járatait a román Air Connect

A regionális légitársaság törölte a Bukarest és Budapest közötti járatait, az egyik tulajdonos a napokban azt közölte, hogy kezdeményezte a cég fizetésképtelenné nyilvánítását.

Az Air Connect a nyári menetrend kezdetén indította el járatait Bukarestből és Kolozsvárról Budapestre, amelyeket néhány kivételtől eltekintve személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel (wet-lease) teljesített.

Számos járat jelentős késésekkel közlekedett, vagy éppen el sem indult. A kolozsvári összeköttetést korábban megszüntették. Júliusban azt közölték, hogy az összes bukaresti járatukat – köztük a hetente két, később három alkalommal közlekedő budapestit is – áthelyezik Baneasára, a román főváros másodlagos légikikötőjébe.

A napokban a Bukarest és Budapest közötti útvonalra megszűnt a jegyek értékesítése, a járatokat pedig törölték. A légitársaság egyik részvényese a Boardingpass.ro román portál értesülése szerint az elmúlt hétvégén kezdeményezte az illetékes bíróságnál, hogy nyilvánítsák fizetésképtelenné a légitársaságot, a felek közléseiből gyanítható, hogy a másik két részvényessel kialakult pénzügyi vita állhat a háttérben.

A lapunkhoz eljuttatott közlésében az Air Connect azt írta, hogy a cég egyik részvényese által kezdeményezett jogi eljárás egyelőre függőben van a bíróságon, a légitársaságot nem nyilvánították fizetésképtelenné, az ügy a cég működésére nincs hatással, zavartalanul üzemel. A budapesti járat leállítására kereskedelmi okok miatt került sor – tette közzé az Airportal.hu.

Forrás: Airportal.hu


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.