Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren

Ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül 550 millió forintos beruházással a debreceni repülőtéren, a projekt bokrétaavató ünnepségét hétfőn tartották.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Papp László (Fidesz) stratégiai alpolgármester az ünnepségen úgy fogalmazott: a debreceni önkormányzat nem elszenvedője, hanem generálója, maga is résztvevője a gazdaságfejlesztésnek.
Emlékezetett: a város tervei szerint három év alatt, 2015 végéig 50 ezer négyzetméter beépített ipari infrastruktúrát kell produkálnia a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoportnak.
Herdon István, a Xanga vezérigazgatója elmondta: a repülőtéren a keleti országrészben egyedülálló logisztikai központot alakítanak ki légi, vasúti és közúti terminállal. Jelenleg egy nagy német logisztikai társasággal tárgyalnak, hogy miként tudna majd bekapcsolódni az áruszállításba a debreceni repülőtéren.
A repülőtéri logisztikai központban mintegy 200 új munkahely jön létre - tette hozzá Herdon István, aki emlékezetett arra is: a debreceni Határ úti ipari parkban jelenleg négy gyárat építenek, az ötödiket szeptemberben kezdik. Az öt új üzem összesen mintegy ezer embernek biztosít majd munkahelyet.
Papp László hozzátette: a város további 11 hektáros területtel rendelkezik a repülőtér déli térségében, ahol további ipari parki fejlesztésekre van lehetőség.
A szeptemberre elkészülő csarnokban - amelynek 550 millió forintos költségéhez 150 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán - lehetővé válik a közúton, vasúton, vagy légi úton fuvarozott, akár 10 ezer raklap mennyiségű árucikk korszerű, egyidejű tárolása - mondta Herdon István.

Forrás: MTI


Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.