Májusban hetekre leáll a péri reptér

A fejlesztés miatt hetekre leáll májusban a forgalom a péri repülőtéren - közölte az MTI érdeklődésére Vadász László, a légikikötőt üzemeltető Győr-Pér Airport Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: már most azon dolgoznak, hogy a lehető legrövidebb legyen a pályazár, amelyre azért van szükség, mert egyszerre hosszabbítják az aszfaltcsíkot és egy új réteggel növelik a teherbírását.

"Ezért lesz néhány hét, amikor egyáltalán nem tudunk majd repülőgépeket fogadni. Egy hónappal számoltunk, ezt próbáljuk lerövidíteni" – jegyezte meg.

A korábbi tájékoztatás szerint a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén 100-100 méternyi biztonsági sávot építenek. A gurulóutat 10,5 méterről 15 méteresre szélesítik, új leszállórendszert építenek, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kap a légikikötő.

Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró. A kiszolgáló létesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet. A fejlesztést követően Boeing 737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják a légikikötőt, amely további fejlesztéseket követően a diszkont légitársaságok desztinációjává is válhat.

Forrás: MTI


Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.
Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron

Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron 

Jelentős átalakulás előtt áll a Balaton északi partjának közlekedése.
A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.