Malév: Budai Gyula feljelentésekre feni a fogát

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos megkapta a Malév örökségéről szóló Fehér könyvet, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állított össze és juttatott el hozzá. A dokumentum áttanulmányozása után a kormánybiztos úgy ítéli meg, a feltárt tények több esetben is alapos okot szolgáltathatnak az ügyészségi feljelentésre - írja a Miniszterelnökség honlapján.

A körülmények részletes vizsgálatát követően ezért a polgári és büntetőjogi felelősség megállapítását kezdeményezi a visszás ügyekben.

A kormánybiztos különösen aggályosnak tartja az erőltetett privatizáció során elkövetett mulasztásokat, amelyek lehetővé tették, hogy a vevő saját források igénybevétele és kockáztatása nélkül minden visszafizetéssel kapcsolatos kötelezettséget a Malévra terheljen. A légitársaság így gyakorlatilag saját magát vásárolta meg, egyidejűleg feladva pénzügyi mozgásterét és irányítási lehetőségeit.

A magántulajdonban

töltött időszakban született döntésekkel a Malév helyzete tovább súlyosbodott, eladósodottsága nőtt, az elherdált vagyonelemek és a kétes körülmények között megkötött szerződések miatt önálló működésre képtelenné vált. Az elhibázott és rendkívül költséges visszaállamosítással, részben az orosz fél irányába vállalt túlzott kötelezettségek miatt, végképp kényszerpályára állt a vállalat.

Budai Gyula a közeljövőben több ügyben is feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által feltárt tények és saját vizsgálatai alapján. A kormánybiztos meglátása szerint a korábbi pénzügyminiszterek, a vállalat tulajdonosi körébe tartozó személyek és a mindenkori menedzsment személyes felelőssége is felvethető a Malév jelenlegi helyzetének kialakulásában.

Mint arról korábban beszámoltunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkészítette az úgynevezett Fehér Könyvet, melyben a légitársaság elmúlt 10 évének gazdálkodását, a helytelen döntéseket tárja fel.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.