Malév: már nem ad szárnyakat vágyainak

Az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Sajnos bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését.

Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást biztosítani a működéshez. Mindezeket figyelembe véve az Igazgatóság úgy döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk.” – jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató.

Töretlen bizalom címén a vezérigazgató minden bizonnyal arra a bő, október 1-ig szóló 750 ezer foglalásra gondolt, melyet az utasok ki is fizettek.

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra. A Malév honlapján jelenleg csak az általunk is lehozott sajtóközlemény olvasható és reggel az is csupán magyarul, mostanra már angolul, miközben a kül- és belföldön hoppon maradt 7200 utas között igen nagy valószínűséggel egynél több külföldi is akad.

Átfoglalásra jogosult utasok köre

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek nem későbbi időpontra 2012. február 29-nél. A jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával.

200-300 ember várakozik

jelenleg a Ferihegyen, menetjegyük árát szeretnék visszakapni a Malév repülőtéri irodájánál - tájékoztatta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a Turizmus Online-t. 70-80 fő a SkyTeam légi szövetség pultjánál próbál átfoglalni más járatra - tette hozzá. Az éjszakázó járatok közül Dublin és Tel Aviv kint maradt, hazajutásukról egyelőre nem tudni biztosat. Beszélgetésünk időpontjában, reggel 9 órakor, a Helsinki járat már levegőben volt - tudtuk meg. A repülőteret hajnali 5 órakor tájékoztatták a légitársaság leállásáról, ugyanerről az utasok csak két órával később, 7-kor értesültek.

Közel a segítség

Időközben több légitársaság is felajánlotta kapacitásait a Malév utasok megsegítésére. Elsőként a Wizz Air lépett, majd a Ferihegyre visszatérni széndékozó Ryanair, őket követte az easyJet. A full service légitársaságok közül a British Airways nagyobb kapacitású, akár Boeing 767-es gépek forgalomba állítását tervezi az útvonalon átmenetileg, hogy kisegítsék a Malévet, bár a Malév Gatwickre járt már egy ideje, mielőtt Heathrow.i slotjait, résidőit, korábban már értékesítette némi rövid távú haszon reményében. Hasonlóképpen a Lufthansa, az Austrian Airlines is nagyobb utasférőhelyű gépeket állítana forgalomba budapesti járatain Frankfurtból, Münchenből illetve Bécsből.

Kiviszi át a gépet a túlpartra?

Az index értesülései szerint egyelőre senki a Malév pilóták közül. 19 gépet kellene az amerikai ILFC lízingcég számára visszajuttatni Írországi bázisra. Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke a Malév pénteki sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, hogy a cég tárgyal a lízingcéggell, és a lehető legrövidebb időn belül visszajuttatja az utasszállítókat. Ezzel ellentétben kedden még biztattak: a lízingcég továbbra is biztosítja a gépeket.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.