A járművek beszerzésekor uniós forrásokra, iparági hitelre, valamint olyan lízingkonstrukcióra is építenek majd, amely a családi autó megvásárlása kapcsán már senki számára sem lehet ismeretlen megoldás Magyarországon – fogalmazott a vezérigazgató.
Fotó: Rákospalota, MÁV-telep
Nagyon fontos, hogy a MÁV-csoport elővárosi és távolsági flottájának a kormányhatározattal lehetővé váló megerősítésében már érvényesül az a stratégia is, hogy a magyar vasúti közlekedés oroszlánrészét a közeljövőben vontatott szerelvények helyett egyre inkább korszerű motorvonatokra építjük – emelte ki.