Még fél év, mire átgyalogolhatnak a turisták a Lánchídon

Átadták az ideiglenes forgalomnak a felújított Lánchidat pénteken Budapesten.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az eseményen úgy fogalmazott: a Lánchíd legyen híd jelen és jövő között, és ne csak Budát és Pestet kösse össze, hanem a megosztott és szétszabdalt országot is. A hídon egyelőre csak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járművei, valamint a taxik, a segédmotoros kerékpárok, a motorosok, a kerékpárosok, valamint a mikroközlekedési eszközöket használók közlekedhetnek, a gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják az átkelőt.     

Sal László, a kivitelező A-Híd Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a szerződésben foglalt határidő előtt öt nappal át tudják adni az ideiglenes forgalomnak a Lánchidat. Ugyanakkor a 80 százalékban kész rekonstrukciós munkálatok a járdarészeken folytatódnak, ezért a gyalogosok csak a jövő nyár végétől vehetik birtokba a hidat. Közlése szerint végig érezték a beruházás presztízsét, és ennek megfelelően végezték a munkát. A legnagyobb kihívást - folytatta - az elöregedett vasbeton pálya cseréje jelentette. A szerkezet elbontása után mintegy 900 tonnányi acélpályát építettek be, továbbá 20 tonnányi acélszerkezettel erősítették meg a hidat, restaurálták a kőfelületeket, a láncot pedig új korrózióvédő bevonattal látták el.    

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója közölte, hogy pontosan 548 nappal a tavaly júniusi teljes lezárás után, időre és az előre meghatározott költségkereteket betartva átadhatják az ideiglenes forgalomnak az útpályát. Az ideiglenes üzem egyben lehetőséget nyújt a közösségi közlekedési, illetve a mikromobilitási eszközök prioritásának kipróbálására - mondta a cégvezető. A BKK azt is közölte, hogy a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosít azok számára, akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel utaznak. A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 első fél évében születik döntés a budapestiek véleményének kikérésével. Vagyis a fővárosiak, féléves tesztidőszak után, megalapozottan határozhatnak arról, mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Forrás: MTI


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.