Még több járat indul az USA-ba

Az airberlin tovább folytatja terjeszkedését az USA-ban, és a 2013-as téli menetrendben sűríti a Berlinből és Düsseldorfból New Yorkba, valamint a Düsseldorfból Miamiba és Fort Myersbe közlekedő járatokat. 

„Az USA közkedvelt úti cél a Németországból és Európából induló utasok körében. Eleget teszünk a növekvő keresletnek és a jelenlegi, nyári menetrendben megkezdett járatsűrítés után a téli menetrendben tovább növeljük az USA-ba közlekedő járatok számát, így utasaink a téli szezonban rugalmasabb időbeosztással utazhatnak Észak-Amerikába”, mondta Paul Gregorowitsch, Chief Commercial Officer, airberlin.

Már mostantól foglalhatók jegyek heti egy további járatra Berlinből, valamint heti három további járatra Düsseldorfból New Yorkba. Düsseldorfból Miamiba, illetve Fort Myersbe hetente egy-egy további járattal bővül a kínálat. Télen az airberlin ezzel először indít egész évben naponta járatokat Düsseldorfból Miamiba és New Yorkba – majd nyáron New Yorkba akár naponta két járatot is. A téli menetrend 2013. november 1-jén indul, és 2014. április 30-ig lesz érvényben.

Az airberlin összesen a következő öt USA-beli úti célhoz közlekedtet járatokat: Chicago, Fort Myers, Los Angeles, Miami és New York. Az airberlin észak-amerikai úti céljaitól a légitársasággal összesen csaknem 59 további úti cél érhető el a oneworld® partner American Airlines légitársasággal együtt üzemeltetett codeshare járatokkal, így az airberlin utasai számára az USA majdnem valamennyi régiója elérhető.

A légitársaság 2012. február 6-án indította el a két város között napi összeköttetést biztosító járatot Berlinbe. A 2013-as nyári menetrendben a légitársaság napi kettőre bővíti a járatok gyakoriságát és összehangolja az indulások idejét.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.