Meghosszabbította a sztrájkot a német légiutas-kísérők szakszervezete

Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.

A reggel 5 órakor kezdett sztrájk a Germanwings, az Eurowings, a Cityline és a SunExpress járatait érinti. Délutáni sajtójelentések szerint a munkabeszüntetés miatt nagyjából 100 járatot kellett törölni, többségük belföldi, utasaik vonatjegyre váltható utalványokat kaptak, hogy eljuthassanak célállomásukra.

A Lufthansa közölte, hogy csak a sztrájk végeztével lehet pontosan megállapítani a törölt járatok számát. A legnagyobb érintett leányvállalat, a Germanwings-járatokat is üzemeltető Eurowings közölte, hogy légiutas-kísérőik több mint 90 százaléka felvette a munkát vasárnap.

Az UFO a hét elején még a csoport névadó leányvállalatánál, a Lufthansánál helyezett kilátásba sztrájkot, de időközben a munkaadó 2 százalékos rendkívüli fizetésemelést jelentett be, amivel teljesítette a szakszervezet követeléseit. Az emelés azonban csak a Lufthansa utaskísérőire vonatkozik, és a leányvállalatoknál dolgozó munkatársakat kihagyták belőle - indokolta az UFO a sztrájkfelhívást.

A munkaadó törvénytelennek tartja a szakszervezeti akciót, és jogi következményeket helyezett kilátásba. A társaság álláspontja szerint továbbra is érvényes a légiutas-kísérők munkájáról és javadalmazásáról szóló kollektív szerződés, nincsenek nyitott kérdések, így sztrájk sem lehet.

A felek bíróság előtt is vitát folytatnak. A Lufthansa szerint a szakszervezet vezetése szabálytalanul került pozícióba, így tevékenysége is szabályellenes. A társaság ezért nem is ismeri el az UFO márciusi lépésének jogosságát, amellyel a szakszervezet felmondta a kollektív szerződést.

Az UFO az utóbbi években több nagyszabású sztrájkot szervezett a Lufthansa-csoportnál, 2015 novemberében egyhetes munkabeszüntetést tartottak, akkor 4700 járatot kellett törölni.

Forrás: MTI


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.