Megindult a vonatforgalom a Romániát és Bulgáriát összekötő második Duna-hídon

Május 10-én megindult a vonatforgalom a romániai Calafatot és a bulgáriai Vidint összekötő, a két ország közötti második Duna-hídon. A két kilométeres függőhidat tavaly júniusban nyitották meg a gépkocsiforgalom számára.

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az első vonatszerelvény szombaton a román oldalról indult. Utasai között volt a román közlekedésügyi tárca államtitkára, Iulian Matache is, aki a Vidinben tartott avatóünnepség után a bulgár hivatalosságokkal tért vissza a Duna romániai oldalára.

A híd tavalyi átadásakor azért nem indulhatott meg a vonatforgalom is a két ország között, mert hiányoztak a hídra vezető vasúti pályák.

A hídon át május 11-től indul a vasúti személyszállítás. A dél-romániai Craiováról naponta két járat indul Vidinbe, ahonnan tovább lehet utazni a bolgár fővárosba, Szófiába.
Petar Kirov bolgár miniszterhelyettes azzal magyarázta, hogy a bolgár vasúttársaság egyelőre nem indít vonatokat Romániába, hogy míg a bulgáriai Vidin környékén villanymozdonyok látják el a vasúti szállítást, a román oldalon még nem villamosított a pálya.

A CFR román vasúttársaság közleménye szerint az új vasúti összeköttetés jelentősen hozzájárul majd a dél-romániai térség fejlődéséhez és a román-bolgár gazdasági kapcsolatok megszilárdításához.

A híd megépítésének a csaknem negyedmilliárd eurós (76 milliárd forintos) költségeit nagyobb részt uniós forrásokból, illetve bolgár, román és német költségvetési forrásokból biztosították. A 470 kilométer hosszúságú folyami határszakaszon eddig egyetlen - 1954-ben épült - híd kötötte össze Romániát Bulgáriával Giurgiu és Rusze között.

A csaknem két kilométer hosszú hídon a gépkocsiforgalom menetirányonként két sávon zajlik. Emellett, vasútvágány, gyalogos- és kerékpársáv is található.

Forrás: MTI


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.