Lesz BKV hajójárat

Megrendeli a BKV-tól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hajószolgáltatást, a három járat csúcsidőben óránként közlekedne, és 400 forintos helyszíni vonaljeggyel, hét közben pedig Budapest-bérlettel lehet majd igénybe venni.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 18 igen, 12 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadott előterjesztés szövege szerint a D11-es járat óránként szállít utasokat munkanapokon reggel 7 és 19 óra között Újpest, Árpád út és a Haller utca között, a D12-es szintén munkanapokon közlekedik Rómaifürdő és a Kopaszi gát között 7-től 9 óráig, majd 15 órától 18 óráig, csúcsidőben 1 órás követési idővel. A D13-as járat ugyancsak a Rómaifürdő és Kopaszi gát között közlekedik, de csak hétvégén 9 és 18 óra között óránként.

A hajójáratok munkanapokon Budapest-bérlettel, napijeggyel és 400 forintos, helyszínen váltott vonaljeggyel is igénybe vehetők, hétvégén viszont csak vonaljeggyel lehet utazni a hajókon, a kerékpárokra pedig külön, szintén 400 forintos jegyet kell venni. A 6 éven aluliak és a 65 éven felüliek ingyen vehetik igénybe a szolgáltatást. A szolgáltatást a BKK a május elején megkötött közszolgáltatási szerződés keretein belül rendeli meg a BKV-tól. Az előterjesztés szerint évi 82 millió forintos bevétellel számolnak, bár ennek jelentős része a szárazföldi közlekedési ágazatoktól vonná el a bevételt, így is mintegy 22 milliós többletbevétellel számolnak.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.