Mégsem sztrájkolnak a brit repülőtereken karácsonykor

Lefújták kedden azt a kétnapos sztrájkot, amelyet a földi kiszolgáló személyzet hirdetett meg a múlt héten 18 brit repülőtérre, közvetlenül a karácsony előtti időszakra. A British Airways (BA) légitársaság utaskísérőinek karácsonyi sztrájkterve ugyanakkor még érvényben van, bár a tárgyalások erről is folynak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A repülőtéri dolgozók sztrájkjának törlését a munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet elnöke, Len McCluskey azzal indokolta, hogy sikerült az eredetinél jobb bérajánlatot elérni. McCluskey nem részletezte a szakszervezet által elfogadott új béremelési javaslatot.

A sztrájkot a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegének másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazottja tartotta volna december 23-ától 48 órán át.

A tervezett, majd kedden lefújt sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érintette volna. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

Az akció emellett kiterjedt volna Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire is.

A most lemondott sztrájk meghirdetésének előzményeként a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlatta állt elő, a Unite azonban ezt akkor elvetette, mondván: az emelés alig tartana lépést a várható inflációval.

A Unite és a British Airways ugyanakkor még folytatja a tárgyalásokat egy másik - egyelőre érvényes - sztrájkkezdeményezés ügyében. Ennek az akciónak a keretében a BA 4500 utaskísérője december 25-én és 26-án lép sztrájkba, ha addig nem sikerül megállapodásra jutni. Ez a munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőteret érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a British Airways rövid és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett utaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.

A British Airways a múlt héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett utaskísérők elvetették.

McLuskey kedden "fájdalmasan lassúnak" nevezte a légitársasággal folyó tárgyalásokat, de hozzátette: reméli, hogy a Swissporttal kötött megállapodáshoz hasonlóan sikerül egyezségre jutni BA-vel is.

Forrás: MTI


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.