Megszűnik a BKV monopóliuma

Egy előminősítői pályázat kiírásával a Budapesti Közlekedési Központ elindította a budapesti buszközlekedés átszervezését; a BKK tájékoztatása szerint a buszüzemeltetésben megszűnik a BKV monopóliuma, a verseny eredményeként alacsonyabb költségek, új buszok és hatékonyabb üzemeltetés lehet az eredmény.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A megjelent közbeszerzési eljárás két fordulóban zajlik, első lépésként előminősítési eljárást bonyolítanak le a lehetséges jelentkezők kiválasztására. Második körben a továbbjutottak versenyeztetik a konkrét üzemeltetési feladatokra. A második forduló több alkalommal is megtartható, ezért "akár 30, akár 300, akár szóló, akár midi, akár csuklós autóbusz üzemeltetése is kiadhatóvá válik" - közölte a BKK.   

A tervek szerint az "első" második fordulós kiírás, amelyben "pontos jármű darabszám és szerződéses részletek lesznek", 2012 első negyedévében fog megjelenni. A BKK hangsúlyozta, hogy az új üzemeltető társaságok nem bocsátanak majd ki önálló bérleteket, a menetrend, a vonalhálózat, a tájékoztatás és a jegyrendszer továbbra is egységes marad.   

A szerződést a BKK bruttó költségalapon, járműkilométerre vetítve köti majd meg határozott időszakra, ennek hosszát a megtérülési időt figyelembe véve határozzák meg. A díjazás alapvetően a megtett kilométer-teljesítmény alapján történik, de minőségalapú ösztönzőket is beépítenek a rendszerbe. A közlés szerint vagyonértékesítést nem terveznek, "privatizációról nincs szó".   

A jelenlegi buszszolgáltatás egy üzemeltető, a BKV kezében összpontosul, az új rendszerben viszont konkurens szolgáltatók is új járművekkel pályázhatnak egyes vonalak, vagy vonalcsoportok üzemeltetésére. Az új modellben alacsonyabb szolgáltatási költségeket, ugyanakkor hatékonyabb üzemeltetést és új járműveket vár a rendszertől a városvezetés és a BKK.   

Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke az MTI-nek a tenderrel kapcsolatban elmondta, attól, hogy vállalkozások fogják üzemeltetni a buszokat, a költségek nem lesznek alacsonyabbak, mert egy magáncég a profitra fog törekedni. Tudomása szerint Londonban, ahol hasonló rendszer működik, a válság hatására a szolgáltatók a minőségen rontottak.   

A szakszervezeti vezető azzal egyetért, hogy a buszállomány elöregedett, az nem felel meg a mai igényeknek, de az - szerinte - tévedés, hogy saját forrásból ne lehetne a buszparkot lecserélni. Ha egy vállalkozó szállít új buszokat, azt is ki kell fizetnie valakinek - magyarázta.   

Az érdekvédő hangsúlyozta, a BKV nem teheti meg, hogy szürkén vagy feketén foglalkoztasson munkavállalókat, a magánvállalkozóknál viszont erre számos példa van. Nemes Gábor szerint az is óriási hiba, hogy figyelmen kívül hagyják a BKV-s buszsofőrök és szerelők képzettségét. Ők nagyon rutinosak, ezt a tudást "nem lenne szabad elengedni" - tette hozzá.

Forrás: MTI


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.