Megújulnak a BKK jegyárusító automatái

Megújulnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletkiadó automatái, a készülékek működését a vásárlók igényeihez igazítják, a hálózat üzemeltetése pedig kiszámíthatóbb és gazdaságilag fenntarthatóbb lesz

A BKK tájékoztatása szerint a jelenlegi rendszer már 7 éves, ezért időszerű a megújítása. Külsőleg nem változnak az automaták, de belülről átépítik. A gépekbe korszerű vezérlőegységet szerelnek be, amely stabilabbá teszi a hálózat működését, a fejlesztés révén egyszerűbben és gyorsabban lehet javítani a hibákat. 

 

A rendszer a mobiltelefon képernyőjéről is be tudja olvasni a QR-kódot. A megújuló készülékek 3G helyett nagy adatátviteli sebességű 4G/5G kommunikációra lesznek képesek, továbbá egyszerűbben lehet majd egy-egy új terméket bevezetni, és a fejlesztési lehetőségek is javulnak.
Mivel megváltoztak a vásárlói szokások, ma már minden tizedik BKK-bérletet mobiljegyként váltanak meg. Nő a bankkártyás fizetések száma is, az automatákból az utasok 70 százaléka így vásárol. Ezért a jövőben nőhet az olyan automaták száma, amelyeknél kizárólag bankkártyával lehet majd fizetni. Azonban a készpénzes fizetés lehetősége továbbra is elérhető lesz minden jelenlegi értékesítőponton.
A BKK szerint az online értékesítés növekedésével a jövőben kevesebb automatára lesz szükség, ezért mintegy 15 százalékkal csökkentik a készülékek számát. Ha az egymás mellett üzemelő automaták között van kihasználatlan, akkor azt megszüntetik vagy áthelyezik máshová, de az értékesítési helyszínekből nem lesz kevesebb.
    

Forrás: MTI


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.