Modernizált étkezőkocsikkal járnak a Balaton intercity vonatok

Június 9-étől a tavalyival megegyező járatszámmal és járatsűrűséggel közlekednek a részben már felújított étkezőkocsik a főszezonon kívül, az elő- és az utószezonban is a Balaton InterCity vonatokban, a déli parton, Keszthelyig. Az elő- és az utószezonban ez napi 14, a főszezonban pedig napi 16 vonatot jelent.

Minden Balaton InterCity vonaton lehet a nyári főszezonban étkezőkocsiban utazni, amelyek közül kettőnek már frissen megújult a külső és belső arculata, valamint korszerű konyhatechnikai eszközökkel bővültek. Szeptemberig összesen négy felújított, komfortjavított étkezőkocsi áll forgalomba. A megújulás részeként a kocsik megkapják a legújabb külső és belső arculatot, modern vizuális fedélzeti utastájékoztatás épül ki, USB-töltőket szerelnek be, valamint teljesen megújul a konyhatechnika. Utóbbi során praktikusabb tárolófelületeket alakítottak ki, új sörcsapot, karos kávégépet, modernebb fagyasztókat, hűtőket és sütőt építettek be, valamint az elszívóberendezés hatásfoka is javult. Az étkező-bisztrókocsik utastere két részre oszlik: az éttermi részben öt négyfős és öt kétfős asztal található, tehát összesen harminc hellyel rendelkezik. A kocsik másik végében lévő bisztrórészben három box és egy bárpult található bárszékekkel, itt huszonegy fő tud leülni - írja a mavcsoport.hu.



Várhatóan a főszezon kezdetétől, június 18-tól IC+ bisztrókocsik is közlekednek a Balaton északi partján, a Kék Hullám és Levendula InterCity-vonatokban.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.