Mentőövre van szüksége az orosz repülőtereknek

Az év elején még azt hitték, hogy jó évük lesz, de egyelőre nem tudnak létezni állami segítség nélkül, ahogy - korábban már megírtuk, az Aeroflot sem.

A napokban az ország legismertebb nemzetközi repülőterén, a moszkvai Seremetyevon 1500 embertől elköszöntek, lezártak egy teljes terminált és elhalasztottak több, erre az évre tervezett fejlesztést. Nagyon megcsappant a nemzetközi bejövő forgalom és mivel az orosz repülőgépeket gyakorlatilag kitiltották Európából, a nyugatra indulók sem szállhattak fel - írja testvérlapunk, a Privátbankár.

A másik nagy moszkvai légikikötő, Domogyedovo is nehéz hónapokat él át: márciusban 24 százalékkal esett az utasforgalom 2021 azonos időszakához képest. Tavaly közel 22 millióan érkeztek vagy indultak innen, idén jó, ha ennek a kétharmadát elérik. Itt inkább a belföldi járatok fordulnak meg, s még nagyobb, 37 százalékos volt a visszaesés. Vannak persze külföldiek is, például Dubajba, Taskentbe vagy Jerevánba tartók, ezek a desztinációk viszont 40 százalékot nőttek.

 

A hivatalosan Lomonoszov repülőtérnek nevezett objektumban az invázió előtt 37 külföldi légitársaság működött, köztük a Star Alliance nemzetközi légi szövetség nagy tagjai. Ám ők a szankciók miatt eltűntek, így most két kisebb és egy közepes méretű orosz légitársaságot szolgálnak ki, valójában ezek tartják életben. Eredetileg itt is azt hitték, hogy nem lesz szükség külső mentőövre, végül mégiscsak örülhetnek.

Az orosz repülőterek többsége hasonló vagy rosszabb helyzetben van. Az Ukrajna elleni támadás nyomán nem csupán a nyugati célpontok zárultak be, de visszaesett az utasforgalom is. A BTB Bank elemzői szerint legalább 20 százalékos csökkenés volt 2021 első negyedévéhez képest. Viszonylag gyorsan léptek az üzemeltetők, már február végén 11 repülőteret vagy teljesen bezártak vagy erősen korlátozták a kapacitásokat.

Nem véletlen, hogy a kormány – a Roszavia állami légügyi hatóságon keresztül – 1,5 milliárd rubeles gyors segélyt szavazott meg az állami tartalékalapból. A működési költség egy részét fedezhetik ebből idén és elejét vehetik a további elbocsátásoknak. Az orosz repülőtereken „békeidőben” évente több tízmillióan fordulnak meg.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

   


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.