Metrópótló villamos Bécsben

Felújítási munkák miatt nem közlekedik az U1-es metró a Reumannplatz és a Schwedenplatz között az osztrák fővárosban. Helyette villamosok szállítják az utasokat 2012. augusztus 26-ig. A több mint harminc éves vonalat egyúttal felkészítik a meghosszabbítására is.

Hét héten át nem közlekedik az U1-es metró Bécsben, az utasoknak a 66-os és a 68-as jelzésű villamosokra, a többi metróra vagy az S-Bahnra kell átszállniuk, ha be szeretnének menni egy fagyira a Schwedenplatzra vagy sétálnának egyet a Stephansdom környékén.

A felújítási munkák 2012. augusztus 26-ig tartanak, és azért éppen nyárra időzítették őket, mert ilyenkor 25%-kal kevesebben használják a járatokat. A metró helyett két időszaki villamosvonalat, az Oberlaatól a Karlsplatzig közlekedő Linie 66-ot valamint az Otto-Probst-Platz és a Schwedenplatz között haladó Linie 68-at állította az utasok szolgálatába a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien.

A több mint 30 éve, 1978 óta működő metróvonalon új váltóberendezéseket építenek be, felújítják a vágányágyakat valamint modernizálják az elektronikai berendezéseket. Így például a teljes szakaszon energiatakarékos alumínium áramsínekre cserélik a régi vasból készült áramsíneket. A mintegy 100 millió eurós felújítási munkákkal a szakaszt egyúttal felkészítik a meghosszabbítására is, amelynek már meg is kezdték az alagútépítési munkálatait. Az öt új megállóval kibővített U1 így 2017-re Bécs leghosszabb metróvonala lehet. Az osztrák főváros metróhálózata jelenleg 75 kilométert tesz ki, ez 2017-re további 4,6 kilométerrel egészül ki az U1 Oberlaaig való meghosszabbításával.

„Ezen túlmenően előkészítő munkálatok folynak az U1 Rothneusiedl irányába történő leágaztatására. Így néhány éven belül – a városfejlesztési terveknek megfelelően – Rothneusiedlbe is elérne a metró” – magyarázza a Wiener Linien ügyvezető igazgatója, Günter Steinbauer.

Az eredeti tervek szerint ugyanis Rothneusiedl lett volna az U1 új végállomása, márciusban azonban végül Oberlaa mellett döntöttek, mivel nem a kívánt ütemben haladt a városrész fejlesztése.

Az 50%-ban az osztrák állam által finanszírozott metróépítésből összesen mintegy 300 vállalkozás profitál majd és 16 ezer munkahelyre lesz kihatással


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.