Mit ért el 2016 első felében a cseh CSA?

2016-ban a Czech Airlines az első félévi elszámolás alapján 47,3 millió cseh korona működési eredményt ért el. Az előző év azonos időszakában a vállalat 154,1 millió cseh korona működési veszteséget termelt. Az idei év első hat hónapi összegzett nyeresége 72,4 millió cseh korona - tudtuk meg pénteken a légitársaságtól.

A légitársaság követte a tavalyi év gazdasági trendjét amikor az auditált elszámolások alapján 223,4 millió cseh korona összegzett nyereséget ért el. A 2016-os évben 180 millió korona működési eredményt tervez elérni a légitársaság. Az európai biztonsági helyzet miatt kialakult nyomás és a folyamatos jegy ár versengés mellett a vállalat 2016 első félévére, az elmúlt tíz évben, most érte el a legjobb nyereségi szintet.

A Czech Airlines 2016 első félévi nyeresége elsősorban a nagyobb gépkihasználtságnak köszönhető, mely a tavalyi évhez képest 17%-ot nőtt, továbbá a megnövekedett utas számnak, mely 12%-al emelkedett. Ehhez hozzájárult a belső folyamatok újratervezése továbbá az üzemeltetési költségek hatékonyabb ellenőrzése - mondta Jozef Sincak, a Czech Airlines igazgatótanácsának elnöke, hozzátéve: A működési nyereség eléréséhez hozzájárult több jól szervezett projekt is, mint a Saudia Airlines nevében történő bérrepülés is, melyeket két Airbus A319-es géppel üzemeltetünk Szaúd-Arábiában.

2016 első félévében a Czech Airlines 1,01 millió utast szállított, ami az előző évhez képest 12%-os növekedést jelent, az előző év azonos időszakában 903 ezer utast szállított. Emellett 200 ezer utast szállított a cseh légitársaság más légitársaságok nevében, bérelt járatként. A lehetséges férőhelyek száma 8%-kal nőtt az előző évhez képest, de az átlagos repülőgép ülés-kapacitás kihasználtság változatlan maradt, ennek értéke továbbra is 70%.

Ebben az évben, a nyári szezonban, a légitársaság 47 desztinációra működtet menetrend szerinti járatokat, 24 országban világszerte. Az új desztinációk Prágából indultak Helsinki, Birmingham, Zágráb, Szkopje, Pisa, Málta, Odessza, Kazán, Ufa, Bejrut, és Rijád.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.