Minden idők legnagyobb infrastruktúra fejlesztése az ÖBB-nél

2021-2026 között 17,5 milliárd eurónyi beruházás várható az osztrák államvasutak háza táján. Újdonság idén a társaság hálózatában a Bécs-Amszterdam és Bécs-Párizs járatok.

Az osztrák államvasút (ÖBB) elmúlt évi forgalma csaknem 40 százalékkal csökkent az utolsó „békeévnek" számító 2019-es esztendő forgalmához képest. A 477 milliós korábbi utasszám 2020-ban 287 milliósra zsugorodott, amely utoljára az 1980-as évek végén volt ilyen alacsony.  Ennek ellenéra a vasúttársaság adózás előtti eredménye, mintegy 59 millió euróval pozitív marad, amely elsősorban a bevezetett megszorításoknak, megtakarításoknak, valamint az állami támogatásnak köszönhető - írja a GD Consulting.

A közel 42 ezer munkavállalót foglalkoztató állami vállalat stabil alapokra építhet a jövőben is, ismertette az elképzeléseket és eredményeket Andreas Matthä vezérigazgató. 2020-ban is közel 2,6 milliárd eurót fektettek Ausztriában a vasúti infrastruktúra modernizálására. 2021-2026 között pedig további 17,5 milliárd euró beruházás várható e területen.

A nyári utazási forgalom élénkülésével május 24. követően számít az ÖBB: ekkortól indulnak útnak a higiénikus feltételeket és biztonságos utazást garantáló éjszakai nightjet szerelvények. Újdonság idéntől az amszterdami járat, júniustól pedig már Trieszt is elérhető lesz éjszakai járattal az osztrák fővárosból. Ez év végétől pedig Bécs-Párizs kapcsolat is megvalósul e modern szerelvénytípussal.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.