Modernizálják a közösségi közlekedést

Több mint 600 millió forintos beruházással, az önkormányzatok és a tömegközlekedési társaságok, állami vállalatok részvételével teljesen modernizálják a közösségi közlekedés rendszerét Nagykanizsa és Keszthely között - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hétfőn, Zalakaroson tartott sajtótájékoztatón.

Manninger Jenő elmondta: összesen 611 millió forintból - ebből 581 millió forint európai uniós támogatás - elsősorban az autóbusz-közlekedés rendszerét fejlesztik, de a vasúti és a kerékpáros közlekedéssel összekapcsolva. A több mint 29 ezer embert érintő változások révén pályaudvarokat, megállókat újítanak fel, dinamikus utastájékoztatási rendszereket építenek ki 19 településen.

A téma kapcsán kiadott sajtóközlemény szerint a beruházás a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása, a Zala Volán Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumaként valósul meg.

A projekt keretében fejlesztik a keszthelyi vasútállomást és autóbusz-pályaudvart, kölcsönös dinamikus utastájékoztatási rendszert építenek ki, modernizálják a forgalomirányítási rendszert, jegykiadó automatákat és információs pultokat állítanak fel. A Balaton-parti városban 14 buszmegállót újítanak fel és rendezik a környezetét.

A zalakarosi kistérség 19 településén 46 autóbuszöblöt és 33 váróhelyet építenek át, felújítják a zalakarosi buszpályaudvart, ahol megteremtik a kapcsolatot a kerékpáros közlekedéssel, de lehetővé válik az utasigényekhez igazodó autóbusz-rendelés is. Zalakaros és Nagykanizsa autóbusz-pályaudvarán szintén dinamikus utastájékozatási rendszert építenek ki, a Zala Volán érintett településeken közlekedő 133 járatára pedig GPS eszközöket telepítenek.

Manninger Jenő mindezek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a valóban európai színvonalú korszerűsítés nemcsak hatékonyabb, de az utasok igényeihez jobban alkalmazkodó közlekedést tesz lehetővé, ami egyben versenyképesebbé is teszi a közösségi közlekedést. Az esztétikai fejlesztés sem elhanyagolható, miután a ma már korszerűtlen, a városképet romboló buszpályaudvarok látványa és környező zöldfelületei is megújulnak.

Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója azt mondta: az állami szervek együttműködésével óriási feladat a fejlesztés megvalósítása, ami a jövő év tavaszára el is készül. A korszerűsítés révén nagy mértékben javul a kistelepüléseken élők mobilitása.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere és a kistérségi társulás elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon régi terv a város tömegközlekedési csomópontjának esztétikai és funkcionális korszerűsítése, de tervezik, hogy a buszmegállóknál a régi közműveket is újakkal váltják ki. Fontos változásnak ítélte, hogy több helyen zöldsávokat alakítanak ki, fákat, cserjéket ültetnek és padokat telepítenek a kistérség érintett településein.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.