Most bárki lecsaphat a 30 éves miskolci Tatra-villamosokra

Online átverésen értékesítenék Miskolc forgalomból már kivont, de még jó állapotú villamosait, Magyarországon ilyenre még nem volt példa - közölte az árverést szervező Intergavel Kft. vezetője.

Kocsis Csaba közölte: a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) a már csak a remízben álló, 1986 és 1990 között gyártott Tatra típusú villamosokat kínálja eladásra.

Ezekhez hasonló szerelvények Miskolcon kívül több cseh városban, valamint Kassán, Phenjanban, Szarajevóban, Moszkvában, Volgográdban és Strausbergben is jártak vagy járnak a mai napig, nem egyet modernizáltak közülük - ismertette a társaság vezetője, aki szerint emiatt nem lenne meglepő, ha a villamosokat egy külföldi licitáló vinné el.

Ismerten megbízható típusokról van szó, amelyek tartalékként, különösen a kedvező kikiáltási ár ismeretében más magyar nagyvárosok közlekedési cégeinek figyelmét is felkelthetik. A villamoskocsikat akár vendéglátóhelynek, játszóháznak is berendezhetik, vagy más, a korábbitól eltérő funkciót találhatnak nekik - tette hozzá.



Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati cégeket - így az MVK-t is - tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: az MVK Zrt.-nek tizennyolc Tatra KT8D5 típusú villamosa volt, ebből hetet korábban Prága vásárolt meg, most pedig nyolcat értékesítenek online árverésen.

Három szerelvény a miskolci közlekedési vállalat tulajdonában marad: az egyik az országosan is népszerű miskolci adventi villamos, a másik az MVK Zrt. nosztalgia-járműparkjába kerül, a harmadik pedig oktatási célokat szolgál - közölte.

Miskolc azért árulja ezeket a villamosokat, mert uniós pályázaton, a Zöld nyíl nagyprojekt keretében megújult a város villamoshálózata, és harmincegy új, Skoda villamost vásároltak. A projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint volt, ebből az unió kohéziós alapja mintegy 34 milliárd forintot állt.

A borsodi megyeszékhelyen 1897 júliusa óta van villamosközlekedés, az országban másodikként ott épült normál nyomtávú villamosvasút.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.