Munkába Bringázó "nagykövetek"

Hegedűs D. Géza, Hajós András, Király Júlia, Németh Juci és még sok más, ismert személyiség népszerűsíti a Bringázz a Munkába (BAM) idei kampányát.

Csütörtökön az őszi kampány nagykövetévé nevezte ki Hegedűs D. Géza színészt, valamint korábbi népszerűsítő tevékenységéért tiszteletbeli nagyköveti címet adományozott Hajós András énekesnek, Király Júlia közgazdásznak, Németh Juci énekesnőnek, Novák Péter énekesnek, Ónodi Eszter színésznőnek, Péterfy Bori énekesnőnek és Scherer Péter színésznek. Till Attila műsorvezető távolléte miatt nem tudta átvenni az elismerést.

A Magyar Kerékpárosklub elnöke elmondta: "messze" 100 ezer felett van azoknak a száma, akiket elértek a 2007 óta futó országos programmal, és ennél még sokkal többen vannak, akik hallottak az évente kétszer - tavasszal és ősszel - megrendezett bringás eseményről. "Nem az a cél, hogy játsszunk, ikszelgessünk, aztán ajándékokat osztogassunk, hanem hogy népszerűsítsük a kerékpározást mint mindennapi közlekedési eszközt" - hangsúlyozta László János. Az idei őszi és jövő tavaszi kampány kiemelt célja, hogy a már rendszeresen bringázók rávegyék munkatársaikat, barátaikat, hogy ők is pattanjanak nyeregbe - mondta a civil szervezet vezetője.

László János - Király Júliához csatlakozva, aki korábban meghirdette a pénzintézetek közötti versenyt - az őszi kampányra külön versenyt hirdetett a médiumok, szerkesztőségek között. Az őszi kampány másik újdonsága, hogy a regisztráló csapatok külön Facebook-rajongói oldalt indíthatnak. A kampány végéig a legtöbb rajongót begyűjtő BAM-csapat jutalomban részesül.

Az őszi Bringázz a Munkába kampány szeptember 16-tól október 22-ig tart, ebben az időszakban kell a bam.hu honlapon regisztrálóknak minimum nyolc alkalommal bringával tekerni munkába az értékes ajándékokért.

Tavasszal 8200-an teljesítették a minimum nyolc tekerést, ezzel 630 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a légkört. (MTI)


Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.
Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.