Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

A friss adatok szerint az év első felében 9,57 millió utas fordult meg a repülőtéren, ami 5,47 százalékos bővülés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Júniusban 1 915 930 utas fordult meg a főváros repülőterén, ami jelentős, 12,9 százalékos emelkedést jelent a tavalyi rekordév azonos hónapjához képest, és egyben – tavaly augusztus után – a második olyan hónapot jelöli a légikikötő történetében, amikor az utasszám túlszárnyalta az 1,9 millió főt.

A legnépszerűbb úti célok listáját változatlanul London vezeti, a dobogóra Isztambul és Tel-Aviv is felkerült, olvasható a Budapest Airport közösségi oldalán.


Fotó: Budapest Airport

Az első hat hónapban így összesen 9,5 millió fő fölé emelkedett az utasforgalom, ami 5,5 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Mint a bejegyzésben fogalmaznak, az idei félév a hálózat fejlesztése terén fontos előrelépés a négy új interkontinentális útvonal indulása – Toronto, Philadelphia, Szöul és Rijád felé –, amelyek tovább szélesítik Budapest közvetlen légi elérhetőségét, és egyben újabb átszállási lehetőségeket biztosítanak az utasoknak számos amerikai, ázsiai és közel-keleti célállomás irányába.


Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben

Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben 

A globális légi forgalom 2025-ben közel 9,8 milliárd utast számlált – az európai légikiötők pedig különösen kiemelkedően teljesítettek.
Alakul a Flórián téri felüljáró

Alakul a Flórián téri felüljáró 

Őszre elkészülhet.
EU-s források a vasúti közlekedés javításáért

EU-s források a vasúti közlekedés javításáért 

A Baross Gábor Program részleteit jövő héten ismertetik.
Tolvajok a svájci légitársaság gépén

Tolvajok a svájci légitársaság gépén 

Tolvajok miatt szigorít a Swiss a Hongkongba tartó járatokon.
WTTC-kutatás a reptereken történő várakozási időről

WTTC-kutatás a reptereken történő várakozási időről 

Az EES bevezetése jelentősen megnövelheti a várakozási időt több schengeni külső határátkelőn.
Reptéri fennakadások London környékén: megbénult a Gatwick, pórul járt easyJet utasok a Standsteden

Reptéri fennakadások London környékén: megbénult a Gatwick, pórul járt easyJet utasok a Standsteden 

Az easyJet járata már eleve késve indult Rómából, Stanstedre érkezve pedig újabb kellemetlenséggel szembesültek az utasok.
Erős félévet zárt a Boeing, de az Airbus még mindig vezet

Erős félévet zárt a Boeing, de az Airbus még mindig vezet 

A vállalat 2026 első félévében több kereskedelmi repülőgépet szállított le, mint bármely év első felében 2018 óta.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.