Napi öt járatot indít télen Prágába a CSA

Az idei téli menetrendben több járatot indít a CSA cseh légitársaság Budapest mellett Brüsszelbe, Düsseldorfba, Milánóba és Varsóba is bővíti járatainak számát. A légitársaság az időszakban új árképzési rendszert vezet be, igyekszik optimalizálni a szezonalitást és saját mobil weboldalt és alkalmazást fejleszt.

A közelgő téli időszakban a CSA járatainak száma összességében megegyezik majd a most nyáron kínálttal, ami a csúcsidőszakban heti 418 oda-vissza járatot jelent. Partnereivel közösen összesen 47 ország 68 városába közlekedtet járatokat télen. A téli menetrendben megduplázza járatainak számát Düsseldorfba, a jelenlegi két járat mellé egy déli és egy éjszakázó járat is társul. A Brüsszelbe utazók napi négy járat közül választhatnak majd, lesz egy második reggeli járat is. A milánói vonalon szintén üzembe áll egy déli járat, így összesen három járat közlekedik majd naponta. Prága és Budapest között ötre nő a járatok száma. A hazai utazóközönségnek így kedvező átszállási lehetősége nyílik Prágából további kelet-európai úti célokra, valamint Tel Avivba és Abu Dhabiba. Heti háromra bővül a koppenhágai és a varsói járatok száma is.

A CSA átveszi a JobAir Prágából Berlinbe és Stuttgartba közlekedő menetrend szerinti járatait, és mindkét úti célra napi 2 járatot közlekedtet majd az idei nyári szezon végétől, 2012. szeptember elejétől.

Kelet felé is terjeszkedni kíván a légitársaság. Együttműködéseinek köszönhetően heti egy járattal bővül a Jekatyerinburg, Nyizsnij Novgorod, Szentpétervár és Ufa útvonal. A Tatarstan Air codeshare-nek köszönhetően újdonság a menetrendben a permi közvetlen járat.

A CSA a jelenlegi járatai megtartása mellett a téli időszakban 11 oda-vissza járatot közlekedtet hetente Tel Avivba. Az Etihad Airways-zel kötött együttműködésnek köszönhetően új, távoli útvonalak is elérhetővé válnak Abu Dhabin keresztül.

Szintén újdonság az idei télen, hogy a taskenti és genfi járat egész évben menni fog. Viszont a szezonálissá válik a bakui és lvovi járat és télen leáll. Mindkét úti cél, ahogy Velence is, a jövő nyáron újra elérhető lesz a menetrendben.

Mobil weboldal és más újdonságok

Termék- és technológiai újdonságokat egyaránt tartogat a téli időszak. A légitársaság új fajta árazást vezet be, és megújítja fedélzeti osztályait, amelyek ezentúl a Promo, Standard, Plus, Flexi, és Business elnevezések alatt futnak. Ezek közül az első négy a turista osztályon lesz elérhető. Ehhez kapcsolódóan új foglalási rendszert is vezet be weboldalán a légitársaság, amelyben minden jegytípus elérhető, tisztább struktúrájú és gyorsabb.

A legfrissebb újítás a légitársaság mobil weboldala és okostelefonokra fejlesztett alkalmazása. A mobiloldalon lehetőség van gyors és egyszerű jegyvásárlásra, az indulások/érkezések ellenőrzésére, és a meglévő foglalások menedzselésére. A mobiloldal 5 nyelven (cseh, angol, orosz, német és francia) érhető el. A légitársaság android alkalmazást is készített, amelynek iOS verziója jelenleg készül és év végére lesz letölthető.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.