Naponta közlekedő járatot indít Balira az Emirates

Az Emirates bejelentette, hogy 2015. június 3-tól naponta közlekedő járatot indít Dubajból az indonéz szigetvilág egyik legkedveltebb nyaralóhelyére, Balira.

Káprázatos hegységeivel és kristálytiszta tengerpartjaival Bali az indonéz szigetvilág legnépszerűbb úti célja, amely 2014-ben több mint 3,7 millió turistát látott vendégül. Az Emirates új szolgáltatása nem csak Bali globális összeköttetését javítja, de a sziget gazdasági és turisztikai növekedéséhez is hozzájárul.

Bali az Emirates légitársaság 148. célállomása, amely eddig a délkelet-ázsiai és óceániai térség 13 országának 23 célállomására szállította utasait. A naponta közlekedő, menetrendszerinti Dubaj-Bali útvonalon egy Boeing 777-300ER, kétosztályos repülőgép szállítja majd az utasokat.

„Az új szolgáltatással, jóval kényelmesebb és kellemesebb lesz az utazási élmény, hiszen jelenleg csak több átszállással, vagy más indonéz célállomásokon keresztül lehet Bali szigetére utazni” - nyilatkozta Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi igazgatója, alelnöke.

Az Emirates naponta közlekedő EK398-as járata reggel 8:20 órakor* indul majd a dubaji repülőtérről, és a Bali Denpasar Nemzetközi Repülőtéren fog leszállni este 21:40 órakor*. Visszafelé az EK399-es járat 23:40-kor* száll fel Bali szigetéről és másnap reggel 5:00 órakor* érkezik meg a Dubaji Nemzetközi repülőtérre.

Mindkét osztály utasai élvezhetik a légitársaság díjnyertes, több mint 2000 csatornával rendelkező ice fedélzeti szórakoztató rendszerét. A fedélzeti szórakozás mellett az Emirates minden utasa számára elérhető a légitársaság nagyvonalú poggyász-szabályozása, amely az Economy Class utasai számára 30 kg, a Business Class utasai számára pedig 40 kg feladott poggyász szállítását teszi lehetővé.

Az Emirates először 1992-ben indította el járatait Indonéziába, heti 3 járattal Szingapúron és Colombon keresztül. 2013. március óta a légitársaság napi 3 menetrendszerinti járatot üzemeltet a Jakarta–Dubai útvonalon egy Boeing 777–es típusú repülőgéppel.

* helyi idő alapján, nyári menetrend szerint


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.