Négy halott a vonatbalesetben, lemondott a miniszter

Négy ember meghalt, 26 megsérült, többen életveszélyesen Monorierdőnél, amikor egy Budapest felé tartó személyvonat utolérte a vele egy irányba tartó intercityt. Lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója és Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke. Heinczinger lemondását Gyurcsány Ferenc nem fogadta el, a miniszterét és az elnökét viszont igen, írja az Index.

Összeütközött két vonat Pest megyében hétfőn Monorierdőnél, Pilis és Monor között 10 óra 20 perckor. A Debrecenből a főváros felé tartó intercity utolsó kocsijának ütközött hátulról egy Ceglédről Budapestre tartó személyvonat. A balesetnek négy halálos áldozata és huszonhat sérültje van: három életveszélyes, négy súlyos, 19 könnyű. A halálos áldozatok az intercityben utaztak. Szemtanúk beszámolója szerint a Budapest felé közlekedő InterCity vonat az állomás előtt lelassított, lehet, hogy meg is állt, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat. A személyvonat mozdonya az előtte haladó szerelvény alá fúródott, több vagon leesett a sínekről.

A műszaki mentési munkálatok feltehetően késő estig eltartanak, a vasútvonalon valószínűleg még kedden sem áll helyre a közlekedés. A baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekedhetnek a vonatok, az IC vonatok kerülő útvonalon: Újszász érintésével közlekednek. Nyíregyháza–Debrecen felől a többi távolsági vonat csak Szolnokig jár, onnan átszállással utazhatnak az utasok Monor, illetve Újszász felé.

A baleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója és Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke. Heinczinger lemondását Gyurcsány Ferenc nem fogadta el, a miniszterét és az elnökét viszont igen.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.