Nem jut elég pénz még a malévosok fizetésére sem

Járandóságuk alig negyedét kaphatják meg a Malév dolgozói, mivel a cég számláján levő összeg és a bérgarancia alap csupán ennyit képes fedezni. 

Az első adatok szerint össesen mintegy százhúsz milliárd forintos adóssága van a csődbe ment Malévnak - vagyona pedig mindösszesen az a két cég, amely a légitársaság leállása után is tovább működött.

A szerdán hatályossá vált felszámolás során egyéb vagyonelemek híján csak ezek - az amúgy szintén jelentős tartozással terhelt cégek - értékesíthetők.

A slotok - vagyis a reptéri résidők iparági szakértők szerint nem sokat érnek - mint ismeretes a londoni Heathrowra érvényes leszállási jogokat 2 milliárd forintért adta el a Malév a British Airwaysnek közvetlenül az Oneworld csatlakozás elött. (Akkor sokan méltánytalanul alacsonynak tartották ezt az összeget, mások pedig a BA-nek tett gesztusként értékelték az adásvételt!)

A földi kiszolgálást végző Ground Handling, és a repülőgépek karbantartását és javítását végző Aeroplex iránt úgy tűnik már most van érdeklődés, ám nagy kérdés, hogy mennyiért vásárolnák meg a két nyereségesen működő Malév leányt a vásárlójelöltek.

Az adóssághegynek is beillő 120 milliárd forintból 9 milliárdot tesz ki a maléves munkavállalók követelése, végkielégítése és munkabére. Mivel a cég számláin jelenleg egymilliárd forintnál is kevesebb található - az szinte biztos, hogy a dolgozók nem jutnak majd hozzá járandóságukhoz. Úgy tudjuk, hogy a bérgarancia alapból 7-800 millió forint folyhat be, így ha a teljes számlákon levő összeggel együtt ezt kifizetik, akkor is csak a dolgozói járandóságok negyede teljesíthető.

A HVG információi szerint a már visszaadott Malév-gépek lízingcégével, az ILFC-vel szemben is van egy 110 millió dolláros - vagyis 25 milliárd forintos - tartozás, ami az elmaradt karbantartási díjakból adódik.

Ezenkívül 120 millió euróval (33 milliárd forint ) tartozik a Malév a fő finanszírozójának és ötszázalékos tulajdonosának, a Vnyesekonombanknak (VEB), amelyhez a kormány az utolsó pillanatig nagy reményeket fűzött, hogy az orosz pénzekből tudják majd finanszírozni az új nemzeti légi társaságot.

A kormány delegációja - igaz szerződéskötési felhatalmazás nélkül! - február első napjaiban tárgyalt Moszkvában az esetleges új hitelről - de megegyezés végül nem született. A megbeszéléseket a tervek szerint e héten folytatták volna Moszkvában, de végül kiderült: ez is tolódik, és a jövő héten Budapestre várják a VEB tárgyaló delegációját.

Nagy valószínűséggel egy forintot sem látnak pénzükből a Malév beszállítói, hiszen az összesen 25 millió eurónyi beszállitói követelés - 14 millió euróval a Budapest Airportnak tartoznak! - a felszámolási sor végén lesz majd, így vélhetően nem lesz miből kifizetni ezeket.

Pontosan még most sem tudni, hogy a már jegyet vásárló 700 ezer utas miként és mikor juthat pénzéhez - eddig annyi szivárgott ki, hogy a póruljárt bankkártyás utasok a kártyatársaságoktól kapják meg majd pénzüket.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.