Nem környezetbarát az elektromos roller

A német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez

A tanulmány megállapításait összefoglalva Maria Krautzberger, az UBA elnöke rámutatott: az elektromos rollerek ökológiai lábnyoma természetesen jóval kisebb, mint az autóké, a kerékpárnál azonban lényegesen környezetszennyezőbb megoldást jelentenek és nem nyújtanak vele szemben előnyös közlekedési alternatívát. Az elektromos roller a használt akkumulátor miatt számít környezetszennyező közlekedési eszköznek.

Az elektromos rollerrel pont az a legnagyobb probléma - állapítja meg a tanulmány, - hogy a belvárosi gyalogos és kerékpáros közlekedés helyettesítésére vált népszerű eszközzé, holott a városi életminőség javítására és környezetvédelmi szempontból éppen a gépjárműforgalom kiváltásában kellene szerepet vállalnia. Németországban az idén júniusban elfogadott törvény értelmében elektromos rollerekkel tilos járdán közlekedni. Az elektromos rollereknek az autóút szélén kell közlekedni, vagy ahol van, ott kerékpárúton. 

Az elektromos rollereket kölcsönző vállalkozásoknak ezért tehát a belvárosok helyett elsősorban a külvárosokra kellene összpontosítaniuk szolgáltatásaikat, hogy ezzel is lehetővé tegyék az ingázók számára a vasútállomások és villamosmegállók gyors elérését. 

A UBA-tanulmány leszögezi: az elektromos rollerek csak abban az esetben tekinthetők környezetbarát közlekedési megoldásnak, ha robbanómotoros járművet, autót vagy motorkerékpárt váltanak ki. Amennyiben viszont gyalogos vagy kerékpáros közlekedés helyett alkalmazzák, akkor környezetkárosító megoldásnak számítanak. 

Németországban még nem állnak rendelkezésre statisztikailag értékelhető felmérések az elektromos rollerek használatáról, de egy Berlinben végzett vizsgálat előzetes adatai szerint a rollereket átlagosan két kilométer megtételére használják. 

Egy Párizsban végzett, négyezer felhasználó bevonásával végzett felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka gyalog indult volna el, ha nem áll rendelkezésére bérelhető elektromos roller, 29 százalékuk a tömegközlekedést vette volna igénybe és kilenc százalékuk ült volna kerékpárra. A megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját autó vagy taxi helyett választotta a bérelhető elektromos rollert és három százalékuk állította azt, hogy el sem indult volna, ha nem áll rendelkezésre elektromos roller. 

Környezetvédelmi szempontból az lenne az egyedüli üdvös megoldás - állapítja meg a német szövetségi környezetvédelmi hivatal tanulmánya -, ha az elektromos roller az autóról a tömegközlekedésre való átszállást könnyítené meg, vagyis a megtett út első és utolsó néhány kilométerében jutna szerephez. A felmérések alapján azonban jelenleg nem ez a helyzet, a felhasználóknak csak egy kis töredéke vesz igénybe elektromos rollert autó helyett.

Forrás: MTI


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.