Nincs jele túlélőknek a dél-kínai légikatasztrófa helyszínén

Az ország három legnagyobb légitársasága közé tartozó China Eastern a balesetet követően felfüggesztette az összes Boeing 737-800-as típusú gépének közlekedését.

A járatot üzemeltető China Eastern kínai légitársaság részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozói felé. A légitársaság hivatalos weboldalának színeit fekete-fehérre változtatta a szerencsétlenséget követően. A baleset áldozatainak számát ugyanakkor még nem közölték hivatalosan, a mentési munkálatok folyamatban vannak. Az egyelőre ismeretlen okból lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító fedélzetén 132 ember tartózkodott, közülük 123 utas és 9 főből álló személyzet. Egyes hétfői beszámolók szerint a fedélzeten 133 ember tartózkodott, ám később kiderült, hogy egy, a járatra jegyet váltott utas végül nem szállt fel a gépre.

A kevesebb mint kétórás útidejű járaton közlekedő gép a VariFlight repülési információkat nyújtó platform adatai szerint 8800 métert meghaladó magasságon repült, amikor a felszállás után egy órával hirtelen a repülési magasság alá ereszkedett és a sebessége is csökkent. Percekkel később kapcsolata megszűnt a földi irányítóközponttal. A kínai médiában a becsapódásról közzétett felvételen az látszik, hogy a repülőgép csaknem függőleges szögben zuhant le. A China Eastern a balesetet követően felfüggesztette az összes Boeing 737-800-as típusú gépének közlekedését.

Az ország három legnagyobb légitársasága közé tartozó China Eastern több mint hatszáz gépből álló flottájának ezzel közel húsz százalékát vonták ki ideiglenesen a forgalomból. A Boeing 737 MAX típusú utasszállítóinak közlekedését három éve állították le világszerte, két halálos balesetet követően. A hétfőn szerencsétlenül járt gép típusát azonban általánosan biztonságosnak tartják. A hétfői balesettel a kínai polgári légiközlekedés 4227 napja tartó biztonságos repülési ideje szakadt meg. Kínában utoljára 2010-ben történt halálos kimenetelű légi baleset: akkor az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban zuhant le gép, 44 ember halálát okozva.

Forrás: MTI


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.