Nincsenek rózsás helyzetben Európa légitársaságai

Sok helyütt csak közpénzzel élhetik túl a válságot a légitársaságok.

A becslések szerint 82 milliárd eurós veszteséget okozhat az európai légitársaságoknak a koronavírus-járvány. A cégek Európa-szerte elbocsátásokkal reagáltak.

A Brussels Airlines például ezer embert küld el. A légitársaság a belga kormánytól és a német anyavállalától, a Lufthansától is pénzügyi segítséget kért. A szakszervezetek azonban attól tartanak, hogy a cég fapados légitársasággá alakulhat a költségcsökkentések végére. "A Lufthansa egy alacsony költségvetésű céggé alakítaná át a Brussels Airlinest. A kormánynak ezt is figyelembe kell vennie, amikor közpénzt fordítanak a cégre. Nem szabad hagyni, hogy ezzel a támogatással azt csináljanak, amit csak akarnak" - mondta Didier Lebbe szakszervezeti vezető.

Az Európai Bizottság már lazított az állami támogatások szabályain és 124 állami segítségnyújtást hagyott jóvá. Vannak közöttük légitársaságok is.

Az Air France 7 milliárd eurót kap, a Lufthansa tízmilliárdot kér, de még nincs döntés. Ezek a támogatások torzíthatják a piaci versenyt, és a bizottság tisztában van ezzel. "Úgy gondoljuk, hogy az állami támogatási szabályok célzott és arányos felhasználása biztosítja azt, hogy az egyes cégek hasznot húzzanak ebből úgy, hogy közben védjük a piacot a verseny torzításától is. Természetesen ez csak ideiglenes szabályrendszer, amit a bizottság a koronavírus-járványra válaszul hozott meg. Úgy gondoljuk, ez segíthet a mostani helyzetben, de elismerjük, hogy vannak kockázatok” – mondta az Európai Bizottság szóvivője, Ariana Podesta.

A légitársaságok szövetsége minden segítségnek örül, azonban óvatosságra intette a bizottságot. "Az állami támogatásoknak nem szabad torzítaniuk a piacot. Az Európai Bizottságnak ebben nagyon fontos szerepe van. A versenyjogi hatóságoknak szemmel kell tartaniuk a piaci fejleményeket” – mondta a légitársaságok szövetségének vezetője, Thomas Reynaert. 

Forrás: Euronews


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.